A Capa Központban október 31-ig látható John G. Morris „Valahol Franciaországban – 1944 nyara” (Somewhere in France – The Summer of ’44) című fotókiállítása, amely a normandiai, D-napi partraszálláskor készültek.…
A Capa in Color kiállítás New York után Budapesten a világhírű, magyar származású fotográfus, Robert Capa 1938 és 1954 között készült képeiből mutat be válogatást. A fotókat először New Yorkban mutatták be tavaly.…
„Láttam, hallottam…” címmel, a MÚOSZ székház Mikszáth Kálmán termében nyíló kiállításán Kallus György zenészportréit és három indiai útján készült felvételeit láthatjuk.…
A Balatonfüreden rendezett kiállítás a harmadik (Európában a második) alkalom, hogy ezt a korszakos jelentőségű sorozatot megtekintheti a közönség. A tárlat másik aktualitását szerzőjük születési évfordulója adja. Jean Cocteau ugyanis tavaly, 2014-ben lett volna százhuszonöt éves. Ugyanakkor 2016-ban lesz száz éve annak, hogy a francia művész fényképei megszülettek.…
Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező fotográfiáiból nyílik kiállítás Az idő egésze címmel a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában június 6-án.…
A Ludwig Múzeum 2015 tavaszán átfogó, egyben hiánypótló kiállítást szervez a magyar származású, Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos fotóművészeti munkásságából. A 2015. április 10-én nyíló, a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatába illeszkedő tárlat tíz héten át várja majd a látogatókat.…
Csaknem ötszáz kép, köztük a 33. Magyar Sajtófotó Pályázat összes díjazott alkotása látható a Magyar Sajtófotó Kiállításon péntektől május 17-ig a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.…
Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház következő eseménye Sylvia Plachy – Mikor Lesz Holnap című fotókiállítása, mely 2015. február 15-től április 19-ig látogatható.…