Sportfotóstól fotóriporterig: Hemző Károly pályája
Hemző Károly neve szorosan összekapcsolódik a 20. század második felének magyar fotográfiájával. Sportfotósként kezdte pályáját, majd fotóriporterként, képszerkesztőként és könyvek fotográfusaként is jelentős munkát végzett. Életművében a sport, a városi élet, a riportfotó, a táj, a lovak, a portré és később a gasztronómiai fotográfia egyaránt helyet kapott. Munkássága 2012-ben bekövetkezett halálával lezárult, hatása azonban több fotósnemzedék munkájában tovább él.
Hemző Károly 1928. június 11-én született Budapesten, és 2012-ben hunyt el. A Magyar Nemzeti Múzeum online gyűjteménye több fényképét is fotóriporterként és képszerkesztőként tartja nyilván, ami jól érzékelteti azt a szakmai szerepet, amelyet pályája során betöltött.
A fotográfiai pálya első jelentős állomása a sportfotózás volt. Hemző később maga is úgy beszélt erről az időszakról, hogy nem tudatosan készült sportfotósnak: egy kínálkozó lehetőség révén került a sportpályák világába. A Fotóművészetben megjelent 1998-as interjúban ezt a kezdetet a pályafutása fordulópontjaként írta le. A sportfotózás után nyílt meg számára az a szélesebb fotóriporteri világ, amelyben később megtalálta saját helyét.
A sportfotózás mint iskola
A sportfotográfia különleges technikai és vizuális felkészültséget igényel. A fotósnak előre kell érzékelnie egy mozdulat várható irányát, megfelelő helyzetet kell választania, és sok esetben egyetlen pillanat alatt kell döntenie a kompozícióról. Hemző számára ez a közeg olyan tapasztalatot jelentett, amelyet későbbi riporteri munkájában is hasznosítani tudott.
Korai publikációi között sportfotók is szerepeltek a Magyar Szemlében. A Fotóművészet egy későbbi, Hemző pályáját feldolgozó tanulmánya szerint első ott megjelent képei Lukács László tokiói olimpiával kapcsolatos cikkét illusztrálták. Ugyanebben a szakmai közegben olyan fotográfusok munkái is megjelentek, mint Balla Demeter, Korniss Péter és Molnár Edit.
A sport azonban nem maradt Hemző kizárólagos témája. Ahogy fotóriporteri munkája kibontakozott, egyre többféle helyzetben és környezetben dolgozott. A sportpályák után az utca, a városi élet, az emberek, a tájak és a hétköznapi események is a képei részévé váltak.
A fotóriporteri szemlélet
Hemző Károly fotográfiájának egyik fontos sajátossága éppen a témák sokfélesége. Nem egyetlen műfajhoz kötődött, hanem fotóriporterként olyan helyzeteket keresett, amelyekben az ember, a környezet és a pillanat együtt képes történetet közvetíteni.
A fotóriporteri munka ugyanakkor nem egyszerűen események fényképezését jelenti. A kép készítőjének meg kell találnia azt a nézőpontot és pillanatot, amelyből az esemény értelmezhetővé válik. Hemző munkáiban a megfigyelés, a helyzetfelismerés és a képi szerkesztés együtt alakította a végső felvételt.
Az 1998-ban készült interjúban Hemző a kreatív riportképek készítését emelte ki saját munkájának fontos részeként. Ez a megközelítés jól magyarázza, miért nem korlátozható életműve egyszerűen a klasszikus sajtófotó kategóriájára. A riporthelyzetből kiindulva gyakran önálló vizuális gondolatot is megfogalmazott.
Hemző Károly és a 20. századi Magyarország képei
Városi jelenetek és hétköznapi történetek
Hemző fényképeinek egyik fontos rétege a magyar városi élet dokumentálása. Az utcák, terek, épületek és az ezeken megjelenő emberek olyan hétköznapi pillanatokat rögzítenek, amelyek a készítésük idején talán nem számítottak történelmi dokumentumnak.
A fotográfia egyik sajátossága, hogy az idő múlásával megváltozik a dokumentumértéke. Egy egykor hétköznapi utcakép később egy eltűnt városrész, egy megváltozott közlekedési környezet, egy már nem létező üzlet vagy egy más korszak társadalmi szokásainak vizuális emlékévé válhat.
Hemző képei ezért nemcsak fotográfiai szempontból érdekesek. A mai néző számára a fényképek egyben betekintést adnak abba a Magyarországba is, amelyben a fotográfus dolgozott.
Emberek a kamera előtt
Hemző fotográfiájában az ember gyakran nem elszigetelt portréalanyként jelenik meg. A környezet fontos része annak, amit a kép elmond. Egy sportoló esetében a sportpálya, egy városi jelenetben az utca, egy riporthelyzetben pedig az esemény környezete egészíti ki a szereplőt.
Ez a szemlélet különösen jól kapcsolódik a fotóriporteri műfajhoz. A portré ilyenkor nem feltétlenül egy arc pontos ábrázolására törekszik, hanem a személy és a környezet kapcsolatát is megmutatja.
A Hemző-életműben ezért egymás mellett találhatók olyan képek, amelyek egy konkrét személyt vagy eseményt dokumentálnak, illetve olyan felvételek, amelyek egy korszak általánosabb hangulatát őrzik.
Balaton, sport és életképek
A Balaton szintén visszatérő helyszín Hemző Károly munkásságában. A vitorlásversenyek fényképezése egyszerre kínált sportfotográfiai és tájképi lehetőségeket. A hajók mozgása, a vízfelület, a versenyzők és a környezet olyan vizuális elemeket alkottak, amelyekből a fotós különböző kompozíciókat építhetett.
A Vitorlásverseny a Balatonon című, az 1960-as évekből származó ezüst zselatin vintage nagyítás ennek a szemléletnek egyik példája. A kép egyben arra is emlékeztet, hogy Hemző pályáján a sportfotográfia és a tágabb értelemben vett életképfotózás sokszor nem vált el élesen egymástól.
A vintage nagyítások esetében ráadásul maga a fotográfiai tárgy is a mű része. A kép nem pusztán egy digitális reprodukcióként létezik, hanem a korszak analóg technológiájának eredményeként létrejött fizikai nagyításként.
A sötétkamra és a saját kezű nagyítás jelentősége
A vintage nagyítás mint alkotói döntés
Hemző Károly életművének értelmezésében fontos szerepet kapnak a saját kezűleg készített nagyítások. Az analóg korszakban a fénykép elkészítése és a végleges kép létrehozása két egymást követő, de egymással szorosan összefüggő munkafolyamatot jelentett.
A negatív elkészítése csak az első lépés volt. A nagyítás során a fotográfus dönthetett a képkivágásról, a nagyítás méretéről, az expozícióról, a kontrasztról és számos olyan technikai részletről, amely végül meghatározta a papíron megjelenő képet.
A Műcsarnok 2026-os kiállítása ebből a szempontból is lényeges: az Újabb találkozásaink | 1976–2026 | Hemző és a Hemző-díjasok jelentős részben Hemző saját kezűleg nagyított vintage képeivel idézi meg az 1976-os Találkozásaim című kiállítást.
Ez a megközelítés a fotográfiát nemcsak képként, hanem tárgyként is láttatja. A mai digitális környezetben különösen jól érzékelhető a különbség egy képernyőn megjelenő fotó és egy fotográfus által laborban elkészített, fizikai nagyítás között.
Hemző Károly, a fotóriporter és a képszerkesztő
Hemző pályájának másik fontos területe a képszerkesztés volt. A fotóriporter munkája ugyanis nem feltétlenül ér véget a fényképezőgép exponálógombjának megnyomásával. A képek kiválasztása, sorrendje és publikációs környezete ugyancsak meghatározza, hogyan jut el egy történet az olvasóhoz.
A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményi nyilvántartása Hemzőt fotóriporterként és képszerkesztőként is azonosítja. Ez a kettős szerep jól mutatja, hogy szakmai tevékenysége a fényképek elkészítésén túl a szerkesztői gondolkodásra is kiterjedt.
A képszerkesztői tapasztalat a saját fotográfiai munkára is visszahathatott. A fotósnak nemcsak azt kellett látnia, hogy egy adott pillanatban milyen kép készíthető, hanem azt is, hogy egy kép miként működik egy sorozatban, riportban vagy publikációban.
Hemző Károly és Lajos Mari: a gasztronómiai fotográfia új területe
A szakácskönyvek képi világa
Hemző Károly neve a magyar közönség számára nemcsak a fotóriporttal kapcsolódik össze. Lajos Marival közös munkájuk révén a gasztronómiai könyvek vizuális kultúrájának is meghatározó alakjává vált.
A Műcsarnok a 2026-os kiállítás ismertetőjében is kiemeli a Lajos Marival közösen létrehozott, nagy példányszámban megjelent szakácskönyveket és a hozzájuk kapcsolódó gasztronómiai csendéleteket.
A gasztronómiai fotográfia másfajta kontrollt igényel, mint a riportfotó. A fotós nem egy előre nem kiszámítható esemény pillanatát keresi, hanem maga is részt vesz a kép felépítésében. A tárgyak elhelyezése, a fény, a háttér, a perspektíva és a képkivágás mind tudatos döntés.
Hemző esetében különösen érdekes, hogy a fotóriporteri tapasztalat egy olyan műfajban is hasznosult, amely lényegesen nagyobb mértékben épít a kontrollált körülményekre. A dokumentarista és a megrendezett kép között így nem éles határ, hanem különböző munkamódszerek közötti átjárás figyelhető meg.
Egy fotográfus, aki nem tanított, mégis hatással volt
Hemző Károly nem hozott létre saját fotográfiai iskolát, és nem oktatóként vált ismertté. Ennek ellenére a szakmai kapcsolatok, a közös munka, a publikációk és a személyes példamutatás révén hatással volt a későbbi fotósnemzedékekre.
A Műcsarnok jelenlegi kiállítása ezt a hatást állítja középpontba. Szarka Klára kurátor az 1976-os Találkozásaim kiállítás történeti felidézését összekapcsolta a 21. század fiatal alkotóinak munkáival, köztük a Hemző Károly-díj nyerteseinek és finalistáinak fényképeivel.
A kapcsolat egyik fontos alakja Bánkuti András, Hemző egykori munkatársa és barátja. A következő generációt Bácsi Róbert László képviseli. A két fotográfus munkája és a Hemző-díjhoz kapcsolódó szakmai szerepe egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a kiállítás ne egyszerűen egy lezárt életművet mutasson be, hanem szakmai folytonosságot is vizsgáljon.
A Hemző Károly-díj és a kortárs magyar fotográfia
A díj mint szakmai kapcsolat
A 2013-ban alapított Hemző Károly-díj az elmúlt években a fiatal magyar fotográfusok egyik szakmai megmérettetésévé vált. A Műcsarnok kiállítása a díj nyerteseinek és finalistáinak munkáit Hemző életművével egy térben mutatja be.
A kiállításon szereplő díjazottak között található Hajdú D. András, Móricz-Sabján Simon, Mohai Balázs, Pályi Zsófia, Bielik István, Csudai Sándor, Végh László, Mónus Márton, Ruprech Judit, Melegh Noémi Napsugár, Szajki Bálint és Zoltai András.
A névsor több fotográfiai generáció munkáját fogja össze. A kiállítás ugyanakkor nem azt sugallja, hogy ezeknek a fotográfusoknak Hemző képi világát kellene követniük. Sokkal inkább azt vizsgálja, hogyan lehet egy korábbi szakmai örökségből kiindulva saját vizuális nyelvet kialakítani.
A dokumentarista fotográfia változó környezete
Hemző pályájának jelentős része analóg technikai környezetben zajlott. A kortárs Hemző-díjasok már egy olyan korszakban dolgoznak, amelyben a digitális fényképezés, az internetes publikáció és a közösségi média alapvetően megváltoztatta a fényképek készítésének és terjesztésének körülményeit.
A dokumentarista fotográfia alapvető kérdései azonban nem változtak meg teljesen. A fotográfusnak ma is választania kell a témák között, helyzeteket kell értelmeznie, nézőpontot kell kialakítania, és el kell döntenie, hogy milyen képekkel mesél el egy történetet.
A technológiai környezet változása ezért nem feltétlenül szakítja meg a fotográfiai hagyományt. A Műcsarnok kiállítása éppen ezt a kapcsolatot teszi láthatóvá: Hemző képei mellett olyan kortárs alkotók munkái jelennek meg, akik már más technikai és társadalmi környezetben dolgoznak.
Találkozásaim után ötven évvel
Hemző Károly 1976-os Találkozásaim című Műcsarnok-beli kiállítása fontos pontot jelentett pályáján. Ötven évvel később a Újabb találkozásaink | 1976–2026 | Hemző és a Hemző-díjasok című tárlat ugyanahhoz az eseményhez tér vissza, de már egy másik fotográfiai korszakból tekint vissza rá.
A Műcsarnok szerint az 1970-es években több jelentős magyar fotográfus kapott kiállítási lehetőséget az intézményben, köztük Féner Tamás, Korniss Péter, Horling Róbert, Ács Irén és Molnár Edit. Hemző kiállítása ennek a korszaknak a részeként rekonstruálható.
A mostani tárlat egyik terme ezt a történeti kiállítást idézi meg, miközben más termekben a Hemző-díjasok és finalisták munkái jelennek meg. A központi installáció a Hemző képei által inspirált fiatalabb alkotók hommage-fotóit mutatja be, így a kiállítás nem egyszerűen időrendi sorrendet követ, hanem kapcsolatokat épít az egyes nemzedékek között.
Egy életmű, amely több műfajban is tovább él
Hemző Károly életművének egyik fontos tanulsága, hogy a fotográfusi identitás nem feltétlenül kötődik egyetlen műfajhoz. Sportfotósból fotóriporter, majd képszerkesztő és könyvfotográfus lett, miközben a városi élet, a táj, a lovak és a gasztronómia is helyet kapott munkáiban.
Ezek a területek első látásra különböző fotográfiai feladatokat jelentenek. A közös pont azonban a megfigyelés és a képi szerkesztés. Egy sportoló mozdulatának, egy utcai jelenetnek, egy ló mozgásának vagy egy ételkompozíciónak más a témája, de mindegyik esetben szükség van a megfelelő pillanat, nézőpont és képkivágás megtalálására.
Ezért Hemző Károly munkássága a magyar fotográfia történetében nem csupán egy korszak dokumentuma. Olyan szakmai pálya, amely több fotográfiai területet kapcsol össze, és amelynek hatása a későbbi generációk munkájában is vizsgálható.
Hemző Károly öröksége a magyar fotográfiában
A Hemző-életmű megítélésében fontos szerepet játszik, hogy fényképei egyszerre működnek riportképként, önálló fotográfiai alkotásként és történeti dokumentumként. A sportfotóktól a városi életképeken át a gasztronómiai könyvekig számos területen dolgozott, miközben végig meghatározó maradt számára a fotográfiai közlés.
A Magyar Nemzeti Múzeum korábbi életmű-kiállításának ismertetése szintén a sport- és városfotós, a riporter, a tájképfotós, valamint a lovakat fényképező Hemzőt egyszerre mutatta be. A tárlaton több mint kétszáz fénykép szerepelt, jelentős részük vintage kópia vagy eredeti negatívról készült nagyítás volt.
A Műcsarnok 2026-os kiállítása ehhez képest nem egy teljes életmű-retrospektívát kíván megismételni. Más célt követ: egy ötven évvel korábbi kiállítás és egy későbbi fotográfiai generáció között hoz létre párbeszédet. A Találkozásaim és az Újabb találkozásaink így két különböző korszak fotográfiai gondolkodását kapcsolja össze.
Hemző Károly munkásságának újraértelmezése ezért nem kizárólag a múlt felidézéséről szól. A mai magyar fotográfia számára is felveti azt a kérdést, hogyan öröklődik tovább egy fotográfiai szemlélet akkor, ha annak alkotója már nem tanít, és az általa használt technológia is alapvetően megváltozott.
A válasz részben azokban a fotográfusokban kereshető, akik saját munkájukon keresztül kapcsolódnak ehhez a hagyományhoz. A Hemző Károly-díj nyertesei és finalistái nem Hemző Károly képeit ismétlik, hanem saját korukról készítenek képeket. Éppen ez teszi lehetővé, hogy Hemző öröksége ne múzeumi emlékként, hanem a magyar fotográfia folyamatos történetének részeként jelenjen meg.
Az Újabb találkozásaink | 1976–2026 | Hemző és a Hemző-díjasok című kiállítás 2026. június 19. és szeptember 20. között látható a Műcsarnokban, Szarka Klára kurátori közreműködésével. A szeptember 20-i záró tárlatvezetésen a kurátor és az alkotók is részt vesznek.
Hemző Károly pályáját azonban a kiállítás időtartamán túl is érdemes vizsgálni. A fotóriporter, sportfotós, képszerkesztő és könyvfotográfus munkássága olyan korszakokat kapcsol össze, amelyekben nemcsak a magyar társadalom, hanem maga a fotográfia is jelentős változásokon ment keresztül. Képei ezért egyszerre tartoznak a magyar fotótörténethez, a sajtófotográfiához és a mindennapok vizuális emlékezetéhez.
Bővebb információ a kiállításró és a programokról a Műcsarnok honlapján található.
Fotók: Műcsarnok és Fortepan
