2012. június 22-én kerül bemutatásra Kárpáti Zoltán exkluzív fotóalbuma, melyben a 2008 és 2011 között, a bánki Louis Armstrong Jazzfesztiválon készült képei segítségével nyerhetünk betekintést a jazz világába, a fotós impresszióin keresztül.
1899. november 30-án született Nyíregyházán, Pelach Sándor néven, a család hét gyermeke közül elsőként. Ifjú korában szeretett énekelni, egy időben az operaénekesi pálya iránt érdeklődött. Édesapja ennek nem örült, mondván, ő nem nevel urakat! Mivel szülei ebben az időben különböző fürdőket és strandokat béreltek, üzemeltettek (Pünkösdfürdő, Csillaghegy) végül az úszómesteri pálya mellett kötött ki. Abban az időben az úszómester nemcsak a medencékben fürdőzők biztonságára ügyelt, hanem úszásoktatással is foglalkozott. Később, amikor édesapjuk elhagyta a családot, mind a heten Pelachról Pusztaira cserélték a vezetéknevüket. Az első világháború idején katona volt, majd ismét fürdőkben dolgozott.
A csendélet a festészetnek mindig kedves témája volt. Az évszázadok során képek ezrei születtek, dolgozták fel, oldották meg, az egymás mellé helyezett különböző tárgyak együtteseinek síkban való ábrázolását. Ezt a hagyományt később a fotográfusok is folytatták. Ez még “natura morte” vagyis a csendélet, az önmagáért való szépség, megejtően idillikus világa.
Fotózások során nagyon sokszor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor több fényre van szükségünk, mint amennyi a rendelkezésre áll. Többféle örökvaku közül választhatunk fényképezőgépünktől függően. A fő szempont az, hogy azt a rendszerhez csatlakoztatni tudjuk. A különálló vakuk nagyobb fényerővel rendelkeznek, mint a beépítettek. Ha a vaku feje állítható, akkor más felületre is tudjuk irányítani fényét.
This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish.AcceptRead More
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.