1894-ben született Budapesten, Kertész Andor néven. Édesanyjának a budapesti Teleki téren volt kávékimérése. Ő pedig gyermek- és ifjúkorában sok időt töltött rokonainál Szigetbecsén.

Mivel már akkor is érdekelte a fényképezés, első felvételein gyakran megjelenik az ottani táj, és az ottani emberek. Azután elhagyta Szigetbecsét, de elhagyta Budapestet is. Párizsba költözött, ahová mindig is vágyott. Nagy elhatározása volt, hogy 35 milliméteres Leica kamerájával vizuális naplót írjon életéről. Ott készült képein kezdetben érezhető volt Picasso, Calder, Mondrian hatása.

A Párizsban töltött 11 év után – a II. világháború elől – New York-ba utazott, ahol a Conde Nast kiadó kezdte foglalkoztatni. Ott alapozta meg későbbi tekintélyét.

Ám hiába alakult jól a szakmai élete, magánemberként nem érezte jól magát választott hazájában. Magányos volt, hiányoztak a baráti, mindenki emigránsnak tekintette, nehezen fogadtatta el magát és fotográfusi stílusát, nemszeretem feladatokkal töltötte ideje jelentos részét. Mire sikeres lett, megöregedett. 1977-ben meghalt a felesége, aki pedig tíz esztendővel volt fiatalabb nála. Ettől pedig még magányosabb lett. Félt.

Ebben az időben a Washington Square nem tartozott New York legbarátságosabb és legnyugodtabb részei közé, egyszer elrabolták válláról a fényképezőgépét, egészsége sem volt rendben, s egyre ritkábban hagyta el otthonát. Egyedül abban a lakásban, amibe 45 amerikai év emlékeit, tárgyait gyűjtötte össze.

Egy polaroid géppel fotózta lakása tárgyait, s kutatott emlékei után. Életében végig megmaradt szoros kötődése Szigetbecse iránt, ezért örömmel fogadta a tervet, hogy felépítenek számára a faluban egy, a régi rokoni portához hasonlatos házat. A létesítendő múzeumnak felajánlotta és el is küldte 120 eredeti, szignált fotográfiáját.

1985. szeptember 28-ig minden együtt volt New Yorkban, a 12-J.2. Fifth Avenue-n, a Washington Square fölött, ahol 1952-tol lakott feleségével, Saly Erzsébettel. A házigazda személyes tárgyai, képei, negatívjai – minden, ami egy 92 éves öregemberhez tartozott. Ám másnapra ez a rend megbomlott. 29-én ugyanis André Kertész meghalt, hamvait szétszórták a szélbe, lakását pedig rövid úton ki kellett üríteni, mert jött a következő lakó. Személyes tárgyainak, egy része öccse családjához került, Argentínába.

Képeinek, negatívjainak, dokumentumainak nagy része Párizsba származott át, és a Mission du Patrimoine Photographique gondjaira bízták. Az André and Elisabeth Kertész Foundation New Yokban tartotta a hagyatékból mindazt, ami Kertész végakarata szerint ott kellett, hogy maradjon, s a többit – 200 fotót, és fele annyi tárgyat – beládázták és elküldték Magyarországra, ahogy azt Kertész végrendeletében meghagyta.

A képek, tárgyak tulajdonosa a gyermekkor faluja Szigetbecse, őrzője pedig a Magyar Fotográfiai Múzeum. Az André Kertész Emlékmúzeum 1985-ben nyílt meg, majd a falu 1994-ben a múzeum felújításával, emléktábla avatásával emlékezett meg Kertész száz éves évfordulójáról.

A művész így nyilatkozott egy időskori interjújában: “Becse sem a rokonok miatt lett meghatározó, hanem mert olyan közel kerülhettem a természethez és azokhoz, akik közt ez történt velem. Késobb akár Tiszaszalkán, akár Esztergomban vagy Harasztiban, akár Franciaországban vagy New Yorkban fényképeztem tájat vagy embert, a becsei táj és a becsei emberek születtek újjá minden képen.”