Időben és térben is különleges utazásra hívja az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállítása. A Megismételt pillanat című tárlaton egyszerre, egymással párhuzamba állítva tekinthetők meg Erdély nevezetes építészeti emlékei és festői tájai Orbán Balázs, székelyföldi író, néprajzi gyűjtőnek és Veress Ferenc, fényképész, feltalálónak a 19. század második felében készített fotográfiáin, valamint Fekete Zsolt, ma élő marosvásárhelyi fotóművész fényképein.
1899. november 30-án született Nyíregyházán, Pelach Sándor néven, a család hét gyermeke közül elsőként. Ifjú korában szeretett énekelni, egy időben az operaénekesi pálya iránt érdeklődött. Édesapja ennek nem örült, mondván, ő nem nevel urakat! Mivel szülei ebben az időben különböző fürdőket és strandokat béreltek, üzemeltettek (Pünkösdfürdő, Csillaghegy) végül az úszómesteri pálya mellett kötött ki. Abban az időben az úszómester nemcsak a medencékben fürdőzők biztonságára ügyelt, hanem úszásoktatással is foglalkozott. Később, amikor édesapjuk elhagyta a családot, mind a heten Pelachról Pusztaira cserélték a vezetéknevüket. Az első világháború idején katona volt, majd ismét fürdőkben dolgozott.
A kolozsvári születésű Munkácsi Márton, azaz Martin Munkácsi (Kolozsvár, 1896. május 18. – New York, 1963. július 14.) a modern fotózsurnalizmus egyik legnagyobb úttörője, egyben korának legjobban fizetett sztárfotográfusa volt. Sikerének fő állomásain, Budapesten, Berlinben és New Yorkban olyan meghatározó magazinoknak dolgozott, mint a Pesti Napló, a Berliner Illustrirte Zeitung, a Harper’s Bazaar, a Life vagy a Ladies’ Home Journal. Sportolókat és táncosokat fényképezett, kivezette a divatfényképészetet a műteremből, és sajátos látásmódjával mozgásba hozta a fényképészet statikus médiumát.