Telek Balázs

Telek Balázs 1974. május 9-én született Balassagyarmaton. Korán érdeklődést mutatott a különféle művészeti ágak iránt. Iskolásként és gimnazistaként számos képzőművészeti pályázaton és rajzversenyen elismerést szerzett.

Kilenc éves volt, amikor egy gyermekszanatóriumi tartózkodása idején készítette első önálló fotósorozatát.

1992-től tanulmányait az egri Eszterházy Károly Főiskolán folytatta földrajz-rajz szakon.

1993-ban felvételt nyert az akkor induló vizuális-kommunikáció szakra.

1994-ben tanára, Lugosi Lugo László fotóművész által ismerte meg a camera obscurát, mint fotóeszközt. Ettől kezdve egyre inkább érdekelte a fotográfiában rejlő lehetőségek.

A főiskolai évek alatt nagy intenzitással kezdett el foglalkozni festészettel és zenével is.

1996-ban a barokk stílusú egri Líceum épületének belső terén, Az égi lajtorják leeresztése; Óriás parabolika címmel mutatta be diplomamunkáját, amely rendhagyó módon ötvözte a zenét, festészetet, fény- és mozgásművészetet annak érdekében, hogy a passzív nézők aktív résztvevőkké
válhassanak.

Három főiskolás barátjával együtt megalakította a TEKODEMA Fotográfiai Csoportot (Telek Balázs, Kóczán Gábor, Demeter Ádám, Major Lajos). 1998-tól a Tekodema Magyarországon és külföldön is számos kiállítást rendezett, amelynek egy részét a Gromek Fotógaléria szervezte. A csoport tagjait felvették a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába.

Az „Árnyékfogó“, a Magyar Televízió fotográfiai magazinműsorának májusi és szeptemberi adásában bemutatta néhány saját tervezésű lyukkameráját és a velük készített fotókat.

1999-ben nyerte el első alkalommal a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíját. Ebben az időszakban camera obscuráival főleg panorámaképeket és fotó-anamorfózisokat készített.

Előadást tartott a lyukkamerás fotográfiáról a II. Nemzetközi Fényszimpóziumon Egerben, ahol alapító tagja lett az éppen ott megalapuló Nemzetközi Kepes Társaságnak.

A Budapesti Műszaki Egyetemen speciális fotográfiai kurzust vezetett építészhallgatók részére.

2000-ben témavezetőként vett részt egy nemzetközi workshopon, amelyet külföldi építészhallgatóknak szerveztek, a XIX. században kiépített komáromi erődítmény rendszer területén.

Németországban olaj és akril képeket festett és állított ki festőművész bátyjával együtt.

2001-ben a másodéves Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjasok beszámoló kiállításán nagyformátumú fényképezőgéppel készített nagyméretű perspektivikus fotó-anamorfózisokat mutatott be.

Egy éven keresztül együtt működött a Bolt Fotógalériával.

Előadója volt a Magyar Fotográfusok Háza és a HP Magyarország közös szervezésében létrejött Digitális képalkotás tanfolyamoknak, majd a Fotográfusok Házában (2005-2006) önálló camera obscura hétvégéket tartott, illetve több alkalommal 2007-óta a „Képíró – képolvasó hétvégék” visszatérő
kurzusvezetője volt.

2002 és 2007 között tanított a Szellemkép Szabadiskola fotó szakán. Tagja lett a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesületnek.

2003-ban felvették a Magyar Fotóművészek Szövetségébe.

2005. március 15-én a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere Balogh Rudolf-díjat adományozott részére.

2007-ben feleségével, Halász Gabival együtt létrehozták az ArtBázis Összművészeti Műhelyt (Budapest, VIII. kerület, Horánszky u. 25.), majd létrejött az ArtBázis Művészeti Alapítvány is, melynek kuratóriumi elnöke volt.

Az ArtBázison kiállítások, előadások, kurzusok valósulnak meg. A hely, a különböző művészeti ágak képviselőinek találkozási pontjaként, alkotó műhelyként, fotóműteremként, analóg fotólaborként is funkcionál. A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának is fontos partner intézménye.

2008-ban jött létre a FotóFalu Projekt, melynek egyik fő szervezője, a FotóFalu oktatási programjának
felelőse, a nyári táborok táborvezetője volt.

A Reneszánsz Évad alkalmával, a Mai Manó Házban lebonyolított országos camera obscura pályázat, illetve az abból létrehozott „Kortárs sötétszobák” c. kiállítás kurátori teendőit, illetve a kiállításhoz kapcsolódó kiadványok szerkesztői feladatait látta el.

2009 óta a KREA Kortárs Művészeti Iskolában „archaikus fotográfia” címen kurzust vezetett.

2010 és 2012 között a BKF Médiaművészeti Intézetének fotográfia szakán tanított, mint művész tanár.

Az utóbbi években alternatív analóg és digitális képalkotás kurzusokat tartott különböző iskolákban és különféle intézmények szervezésében, mint például Magyar Fotográfusok Háza (Budapest), Kepes Vizuális Központ (Eger), KéppONt Alternatív Fotográfiai Kurzusok (Budapest).

2013-ban a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ első kiállításának, a Capa Projekt – Kortárs vetített
képek kurátoraként tevékenykedett.

Telek Balázs fiatalon, 2015. szeptember 23-án, 41 éves korában hunyt el.

web: http://telekbalazs.com/

Tagged under: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Back to top