Egy kép többet ér ezer szónál

A Nikon egy régi bölcsesség, az „egy kép többet ér ezer szónál” igazságtartalmát tesztelte három különösen merész fotós közreműködésével. A fotóprojekt három klasszikus mesét mutat be modern köntösbe bújtatva, egyenként mindössze négy fényképből álló sorozattal, a Nikon D5500 használatával.

A #PicWorth1000Words sorozatokkal díjnyertes brit, spanyol és olasz fotósok dolgozzák fel újszerű megközelítéssel a már jól ismert történeteket: A kis hableány, Piroska és a farkas és Hófehérke.

Elsőként Cristina de Middel vállalta a kihívást. A valóság és a fikció összeolvasztása az egyik kedvenc technikája: ezt korábban már egy olyan munkájában is megmutatta, amelyben levélszemét e-mailekkel jelenítette meg azok képzeletbeli feladóit. Hans Christian Andersen A kis hableány című meséjének modern feldolgozásában Mexikóba helyezte át a történetet. Életének Mexikóban töltött időszaka alatt tanúja volt az első bálozókkal kapcsolatos helyi hagyományoknak, amelyekben szerinte érdekes párhuzam fedezhető fel Andersen hableányának történetével.

Azt akartam megmutatni, hogy nagy költségvetés nélkül is lehetséges nagyszerű fényképeket alkotni, ha az embernek van egy egyszerű, de erőteljes témája. Mexikóban személyesen is tanúja voltam a lenyűgöző beavatási szertartásoknak, amelyek azonnal A kis hableány felnőtté válásról szóló szerelmi történetére emlékeztettek.

Cristina de Middel a projekttel kapcsolatban

Az olasz Dan Bannino más megközelítést választott. A fotós a hírességek diétáját megjelenítő, a klasszikus mesterek csendéleteit idéző képeivel vált világhírűvé. A Hófehérke 1812-es, Grimm fivérek-féle változatát újragondoló sorozata szintén a XV. századi festők stílusából merít ihletet.

Elmondása szerint: „Hófehérke története egyszerű ártatlanságának köszönheti évszázadokon átívelő jelentőségét, ugyanúgy, ahogy a klasszikus műalkotások is egyre fontosabbá válnak minden egyes nemzedékkel, amely élvezetre lel bennük. A sorozattal a műalkotások újragondolására és egyéni értelmezésére igyekszem bátorítani a feltörekvő kreatív tehetségeket. A digitális fényképezésnek köszönhetően ez ma egyszerűbb, mint valaha.”

Sandro Giordano merészen dolgozta fel a Piroska és a farkas történetét. Nála Piroska a modern mindennapjainkat átható, figyelő tekintetek okozta nyomástól szenved. A projekttel kapcsolatban a következőt jegyezte meg: „Az igazán jó fényképek vitát szítanak, és gondolkodásra sarkallják az embereket. Ha új módon, markáns képekkel közelítünk meg egy jól ismert történetet, rádöbbenhetünk arra, mennyire erőteljes is lehet a képzeletünk.”

Az újragondolt mesék négy képkockás sorozatai elérhetők itt: http://www.nikonlife.eu/events/1000-words. Mindegyik fotósorozat új szemszögből mutatja be a meséket, ahogy a Nikon D5500 fényképezőgép is új kreatív lehetőségeket nyújt elforgatható érintőképernyőjével.

A közelmúlt műszaki újításainak köszönhetően minden eddiginél több ember fedezi fel a fényképezés örömeit. Most azokat ösztönözzük, akik új szintre emelnék a vizuális történetmesélést. Meggyőződésünk, hogy »mesés« projektünkkel, amelyben a világ legjobb fotósai lépésről lépésre haladva segítenek a legtöbbet kihozni az olyan fényképezőgépekből, mint a nagy teljesítményű Nikon D5500, ez sikerülni is fog.

Jordi Brinkman, a Nikon európai termékmenedzsere

A fotósokkal kapcsolatos teljes körű információk, projektjeik áttekintése és tippjeik itt találhatók: http://www.nikonlife.eu/events/1000-words. A beszélgetésbe Twitteren (#PicWorth1000Words) vagy a Nikon Facebook-oldalán (www.facebook.com/nikon) is be lehet csatlakozni.

Az összes fotó Nikon D5500 fényképezőgéppel készült.

Tagged under: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Back to top