A Magyar Újságírók Országos Szövetsége 2012. március 24. és május 6. között ismételten a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezi meg a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítást és a Harminc év képekben című kísérő kiállítást.
Jubileumi, 30. évfordulójához érkezik a Magyar Sajtófotó Kiállítás, amely az egyetlen olyan kiállítás Magyarországon, amely ilyen hosszú időt élt meg. Nem véletlenül.
Két világhírű magyar fotóművész, Ergy Landau (Landau Erzsi) és Nora Dumas (Kelenföldi Telkes Nóra) életművének egy-egy jelentős szakaszát mutatja be a Biksady Galéria és Aukciósház csütörtökön nyíló kiállítása.
Fazekas-Kielbassa Krisztina David Bate angol egyetemi tanár és fotóművész gondolatait követte, amikor a világ számos városában, ahol élt vagy megfordult, megörökítette a helyi vidámparkot lyukkamerájával.
Az Országgyűlés Hivatala és a Néprajzi Múzeum közös adventi fotókiállítást és kísérő rendezvénysorozatot szervez, amelynek célja, hogy bemutassa a Kárpát-medencében élő magyar és nemzetiségi közösségek adventi és karácsonyi néphagyományait, népszokásait és a téli falu életét a 19. század legvégétől egészen az 1960-as évekig.
A magyar sajtófotográfia legrangosabb seregszemléjéből készült válogatás lesz látható egy hónapon át a Miskolci Galéria Rákóczi-házában (Miskolc, Rákóczi utca 2.).
2011. október 12.-én Tömör Erzsébet bevezető szavaival megnyílt Köő Adrien kiállítása „Fénytestek” címmel.
7 csodálatos képet oszt meg velünk a fotográfus.
2011. október 12.-én Tömör Erzsébet bevezető szavaival megnyílt Köő Adrien kiállítása „Fénytestek” címmel. 7 csodálatos képet oszt meg velünk a fotográfus.
Az elmúlt esztendőkben több, világhírnévre szert tett fotográfus tárlatát láthattuk Budapesten. 2010 szenzációja volt Robert Capa, Lucien Hervé és Munkácsi Márton kiállítása. Az alkotók a mindegyike – az ígéretes pályakezdés után – a húszas–harmincas években elhagyta Magyarországot, és külföldön „futott be”.
Ha Téged nem zavarnak az elmosódott képeid, a félbevágott felvételeid, vagy éppen az elsötétült fotóid a házi archívumodban, akkor most ennek a felhívásnak csak a hírét add tovább! …mert Magyarország egyik legsokoldalúbb fotográfusa, Köő Adrien fotós workshopján minden érdeklődőnek lehetőséget teremt arra, hogy az alapoktól kezdve a profi szintig elsajátítsa a portré, az épület, a táj, illetve az esemény fotózás összes szükséges ismeretét.
A Fotóhónap 2010 a Magyar Fotóművészek Szövetsége kétévente megrendezésre kerülő fesztiválja, mely kétévente kerül megrendezésre, minden páros év novemberében. Az elmúlt évtizedben a Fotóhónap fesztivál már ismert rendezvénnyé fejlődött, melynek célja, hogy a hazánkban rendkívül népszerű, de mégis viszonylag hátrányos helyzetű fotóművészetet középpontba állítsa és bemutassa a hazai műtárgyakat, illetve a jelenleg érzékelhető fotográfiai irányzatokat is.
Augusztus 29. a Magyar Fotográfia Napja. Miért éppen ez a nap? A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 108 szakmai, társadalmi szervezet (a fotográfiai közélet kétezer aktív szereplője) választotta ki a magyar fotográfia történetéből ezt a jeles napot, amely 2003 óta minden esztendőben a fotókulturális nemzeti örökség és a kortárs fotóművészet értékeire irányítja a társadalom figyelmét.