Nikon Európai Filmfesztivál eredményhirdetés

A Nikon ünnepélyes keretek között jelentette be a Nikon Európai Filmfesztivál győzteseit. A Fesztivált a Raindance független filmgyártó szervezet, valamint a pályafutása során számos díjjal jutalmazott olasz színész-rendezőnő, Asia Argento védnökségével rendezték meg.

Fesztivál fődíj: Voiceless – Stop the Bullies

„Voiceless – Stop the Bullies” (Némaság – állítsátok meg az erőszakot!) című alkotásával az Egyesült Királyságot képviselő Jagjeet Singh nyerte el a fesztivál fődíját. Nyereménye egy Nikon D810-es filmkészítő szett, valamint 2015 májusában a Cannes-i filmfesztiválra szóló egyhetes kapcsolatépítő szakmai út lesz, amelynek minden költségét fedezik.

A Rómában megtartott végső értékelés során az Európa számos pontjáról kezdő filmkészítők által beadott, 300-nál is több rövidfilmes pályamű közül a zsűri Jagjeet Singh „Voiceless – Stop the Bullies” című alkotását választotta ki a Fesztivál fődíjának nyerteseként.

A markánsan erőszakellenes üzenetet közvetítő filmmel kapcsolatban a zsűri dicséretében a merész technikai megoldások lenyűgöző elbeszélésmóddal való elegyítésének képességét emelte ki.

A zsűri a többi kategóriában az alábbi győzteseket hirdette ki

„Best Narrative” (legjobb történet) – ‘Frame of Reference’ (A hivatkozás kerete), Joel Jonsson és Christian Gardo, Svédország

„Technical Excellence” (kiváló technikai megoldás) – ‘Powerless’ (Tehetetlen), Martin Taube, Svédország

„Best Student Entry” (legjobb tanulói pályázat) – ‘L’amour’ (Szerelem), Camille Van Wessem, Cseh Köztársaság

A Fesztiválközpontba érkező tetszésnyilvánítások („lájkok”) és megosztások száma alapján győztest hirdettek továbbá a „Best Film as voted for by the Public” (a legtöbb közönségszavazatot kapott film) kategóriában is – ezt a díjat ‘Greenwoodo’ (Zöldvudu) című alkotásával a Szerbiát képviselő Marko Kovac kapta.

A Nikon Európai Filmfesztiválon amatőrök és hivatásos filmesek egyaránt részt vehettek, feladatuk egy legfeljebb 140 másodperces rövidfilm készítése volt, amelynek témája: „A Different Perspective”, azaz Más nézőpont.

A nevezőket kértük, hogy olyan perspektívát mutassanak a témán belül, amely egyesíti a témával kapcsolatos saját álláspontjukat, az elmondott történethez való viszonyukat, valamint magát azt a helyet, ahonnan a kérdéses jelenséget megfigyelik.

Teljesen lenyűgözött bennünket a beadott pályaművek rendkívül magas színvonala. Az általunk látott filmek mindegyike egészen egyedülálló volt a maga nemében, és különösen nagy benyomást tett ránk az, hogy a pályázók miként értelmezték a „Más nézőpont” témáját. Az amatőr filmesek által benyújtott munkák minősége ugyanakkor arról is tanúskodik, hogy a technológiai fejlődés minden eddiginél nagyobb embercsoport számára tette elérhetővé a filmkészítést. Örömömre szolgál, hogy a Nikon központi szerepet vállal abban, hogy lehetővé tegye mindezt az ambiciózus művészek számára Európában csakúgy, mint az egész világon.

A Nikon Európai Filmfesztivál fővédnökének és zsűrielnökének szerepét egyaránt betöltő színész-rendezőnő, Asia Argento

Nikon Európai Filmfesztivál kategóriák és díjak

A fődíj nyertese egy Nikon D810-es filmkészítő szettet, valamint egy egyhetes kapcsolatépítő szakmai utat kap a 2015 májusában megrendezendő Cannes-i filmfesztiválra mint a Raindance tiszteletbeli vendége. Az utazás minden költségét a szervezők fizetik.

A „Best Narrative”, illetve a „Technical Excellence” alkategóriák két nyertese egy-egy Nikon D750-es filmkészítő készletet nyer és 3000 euró pénzjutalomban részesül, a „Best Student Entry” nyertesét pedig egy Nikon D750-es filmkészítő szett és 2000 euró pénzjutalom illeti meg.

A „Best Film as Voted for by the Public” készítője pedig egy Nikon D750-es filmkészítő szett boldog tulajdonosa lesz.

Nikon Európai Filmfesztivál hivatalos honlap: www.nikonfilmfestival.com/

Tagged under: , , ,

1 Comment

  1. Pingback: Nikon Európai Filmfesztivál 2015 - Photonet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Back to top