Képalkotás
Optika
Széles látószögben a Canon, tele állásban az ImpressCam fényereje a legnagyobb, de tulajdonképpen az összes gépet tekintve is elhanyagolhatóak a különbségek. Az optikai zoom müködése a Kodak esetén alig hallható, az Olympus meg az átlagnál erősebben zúg. A Canon optikája ugye 4x-es zoom átfogású, így jobb, mint a többi - nyilván ezért is lényegesen drágább. Csak erre lehet tenni - méregdrágán - előtétlencséket. Ám úgy véljük, akik ilyenekkel játszanak, nem a 3 MP-es, olcsóbb gépeket keresik. Mindegyik gépből bekapcsoláskor kiemelkedik a lencse, s kikapcsolás után visszahúzódik és egy automatikus eléjük húzódó redőny védi meg a sérüléstől, porosodástól.
Természetesen mindegyik optika üvegből készült, 9-12 tagú lencserendszerben - bár erről részletes adatokat egyik gép esetén sem adnak meg a gyártók. Valahol valaki elhintette azt a tévhitet, hogy a lencsék müanyagból is készülhetnek. Ez az információ téves. Legfeljebb a lencsék háza, esetleg a bevonata készül müanyagból.
A gumioptika (zoom) a digitális fényképezőgépekben általában nem állítható tetszőleges állásba, hanem a két végállás (széles látószög és tele) között néhány előre meghatározott lépcsőre állítható. A minimum követelmény ebben legalább 5 állás (31-32% képméret váltás az egyes állások között). Az ImpressCam és a Kodak ezt tudja. A vizsgált gépek közül legjobban az Olympus szerepelt, 8 állása volt (17% képméret változás lépésenként). A Canon a hosszabb, 4x-es zoom-ot 7 állással fogta át, ez kb. megfelel 26% képméret változásnak lépésenként.Ellenfényben a nagyon világos és sötét területek találkozásakor lilás csíkok szoktak keletkezni; ez a kromatikus aberráció nevü lencsehiba. A ImpressCam, Kodak és Olympus esetén egyes képeken ez - nem zavaró mértékben - jelentkezett, a Canon esetén alig
tapasztaltuk.
Élesség állítás
Mind a négy gép a digitális fényképezőgépeken megszokott automatikus élességállítással rendelkezik. A digitális gépet először kézbe fogó - korábban ilyen tükörreflexes gépet nem használó - embereknek nagy trauma szokott lenni, hogy nem lehet azonnal lenyomni az exponáló gombot, hanem meg kell várni az élesre állást, amit a gép általában zöld színnel (kivétel: Kodak és Canon, ahol ez piros) jelez. A fénymennyiségtől függően és a gép típusától ez 0,4-2 másodperc is lehet. Kevés fényben ún. fókusz segédfény gyullad ki a Canon és ImpressCam gépeken. A Kodak meg az Olympus ilyennel nem rendelkezik. Az előző kettő így gyakorlatilag teljesen sötétben is képes az élességet beállítani, persze csak addig a távolságig, ameddig a fókusz segédfény elhord (2-3 méter, nem több).
A Canon a képet 45 cm-ről, az ImpressCam és az Olympus 50 cm-rol, a Kodak 60 cm-rol tudja élesre állítani a végtelenig. Ezek szokásos értékek és általában megfelelőek is. Amennyiben ennél közelebb kell valamit lefotózni, mindegyikben van erre közelkép, ún. makró üzemmód.
Az élesség állítás folyamata a Canon esetén egy kicsit az átlagnál gyorsabb, a Kodak és Olympus átlag körüli, az ImpressCam néhány tizedmásodperccel lassabbnak tünik. Megszokás után már szinte észre sem lehet venni ezeket a késlekedéseket. Talán az Olympust nehezebb egy kicsit kezelni, mert róla lespórolták az élességet kijelző világító diódát, és csak egy kis zöld pont jelzi az LCD-n, hogy már lehet exponálni, s ezt napfényben nehéz észrevenni. Zoom tele állásában, erősen párás levegőben fotózott távoli tárgyak esetén az ImpressCam-nek nem sikerült teljesen pontosan távolságállítás és a Kodak, meg az Olympus is gyengébb képet adott, mint a Canon, amelyik ezen extrémnek mondható körülmények között is hibátlanul teljesített.
A Canon még egy, számunkra idegesítő, de szerencsére kikapcsolható különlegességgel rendelkezik. Ez a 9 pontos autófókusszal (AiAF), mely "intelligensen" kiválaszt a kilencből 1-5 pontot és azokra állítja az élességet. A többi gépen középre kell venni az élesnek látni kívánt területet és ha az élesség beállt, akkor kell kis elfordítással megkomponálni a képet anélkül, hogy a félig lenyomva tartott exponáló gombot elengednénk. Ez 30 éve így van a fényképezogépeken, de a Canon ebben is újítani akart és kitalálta a 9 pontot. Az eredmény leginkább felemás, de inkább használhatatlan. Először is a rendszer nem következetes. Még állványon is két, egymást követő élesítéskor is más és más részekre állította a távolságot, teljesen véletlenszerüen. A nagyobb baj, hogy ennek gyakran köze nem volt ahhoz a területhez, amit élesnek szerettünk volna látni. Amíg ki nem kapcsoltuk ezt, néha 3-szor, négyszer is meg kellett célozni az élesnek látni kívánt tárgyat, mielőtt a képet elkészíthettük
volna.
Fénymérés
A Canon és az ImpressCam a szokásos háromféle fénymérési móddal rendelkezik: mátrix, középre súlyozott és spot. A Kodak csak a mátrix mérést ismeri, az Olympus csak a középre súlyozottat. Szemből jövő fényben (ellenfény) és nem egyenletesen megvilágított esti képeknél a spot mérés hiánya a Kodaknál és az Olympusnál gondot okozhat, bár az EV kompenzáció valamennyit segíthet ennek a kiküszöbölésében.
Érzékenység, CCD mérete, képzaj
Kevesen gondolják, de a fényérzékeny CCD-k (ezek érzékelik a képet) legfontosabb tulajdonsága nem a benne lévő képpontok száma (a megapixel), hanem az, hogy egy képpontnak mekkora a területe. Minél nagyobb egy képpont területe, annál érzékenyebb, hibamentesebb a müködése. Persze annál nagyobb és drágább optika kell hozzá. Mivel mi most alsó kategóriás gépeket vizsgálunk, nem véletlen, hogy két egészen kicsiny, 1/2.7"-os (4*5,4 mm-es) érzékelővel szerelt gép is van közöttük: a Kodak és az Olympus. Az ImpressCam és a Canon érzékelője egy kicsit nagyobb, 4,3*5,8 mm-es. Ez kb. 15%-kal jelent nagyobb pixel felületet, ennyivel várható kevésbé zajosnak a kép. Ez persze az elmélet, a gyakorlatban nem lehetett ilyen alapon kimutatni szisztematikus eltéréseket a gépek között.
A gépeken az érzékenység legtágabban a Canonon állítható: ISO 50, 100, 200 és 400 értékekre. Csalóka a dolog, mert már ISO 200-nál is nagyon zajos a kép és csak utólagos zajmentesítés segít (az élesség rovására) ezt számítógépen eltüntetni (például GIMP szoftverrel a szelektív Gauss elmosás). A Kodak és az ImpressCam ISO 100-as és 200-as értékeket tud. A Kodaknál ez azonban csak automatikus lehet és gyakran nem jól állítja be. Mindkettő gépen belüli erősebb zajcsökkentést alkalmaz, különösen az ImpressCam. Többek között ezért is tünnek lágyabbnak az ImpressCam-mel készült fényképek. Az Olympus ISO 64, 128 és 256 értékekre képes beállni, szintén csak automatikusan. Kategóriájának megfelelő a képzaja. Ha elegendő a fény mennyisége, az alacsonyabb ISO értékre beálló Olympus (64) és Canon (50) zajmentesebb képeket ad, mint a legfeljebb ISO 100-ra lemenni képes ImpressCam és Kodak. Persze ez is csak nagy nagyításoknál tünik elő a szokásos képeslap méretben vagy számítógép teljes képernyő méretnél még
nem.
Sorozatképek és bekapcsolási idő
A Canon, amíg a puffere be nem telik, azaz kb. 8 képig rendkívül gyorsan, alig 3 másodperc alatt készít 8 képet. Utána lelassul a memóriába írás miatt és kb. másodpercenként egy kép elkészítésével folytatja. Létezik egy három képből álló sorozata, ami vakuval is müködik. Az ImpressCam sorozat 3 képig tart és expozíciós időtől is függően - kb. 1-1,5 másodperc alatt készül el, de vakut nem lehet használni. A Kodak sorozata mindössze két kép (bár a gépkönyve háromról szól, mi szobában, kevés fény mellett csak kettőt tudtunk készíteni), az Olympus meg még ennyit sem tud. Természetesen az ilyen sorozatok közben a gép nem állítgat semmit, amilyen beállításokkal az első kép elkészült, a többit is azzal
folytatja.
A gépek bekapcsolási ideje néhány másodperc. Nem nagyon méricskéltük, mert egyik sem tünt zavaróan hosszúnak. Megvizsgáltuk és úgy találtuk, hogy egy tudatosan elkészülő fényképhez kb. 20 másodpercet készülődik az ember, ha már jól ismeri a fényképezőgépét. Ehhez képest érdektelen, hogy 1, 2 vagy 5 másodperc alatt kapcsol be a gép.
