A Photonet online fotós magazin megújult oldalaival és friss tartalommal várja olvasóit.

Az új oldal elérhető: Photonet Magazin

Filmfelvevõk - Házimozi filmszalagon

A házimozi korántsem újkeletü találmány, bár az elnevezés a DVD lejátszók és a többcsatornás hangrendszerek elterjedésével született meg, utalva arra, honnan is jött ez a technológia.

Jó érzés, ha kellemes emlékeinket nemcsak gondolatainkban idézhetjük fel, de fényképalbumunkat lapozgatva a tájakat és embereket ismét magunk elõtt láthatjuk. Az emlékeket még érzékletesebbé teszi, ha mozgás visz dinamikát a látványba. Az ehhez szükséges készséget a legújabb generáció már csak DV kamera néven ismeri, ám a történelmi távolságúnak még nem nevezhetõ múlt emlékeinek jó része még mindig nyolcmilliméteres filmszalagon található.
A korábban csak mozikban látható mozgófilmek keltették fel azt az igényt, hogy ez a technológia beköltözzön az otthonokba is és saját filmen örökítsük meg és családunk körében eleveníthessük ismét fel a számunkra fontos eseményeket, életünk alakulását, gyermekeink fejlodését, utazásainkat.
Az események rögzítésén túl az amatõrfilmezés, mint szórakozás is sokakat vonzott, hiszen a mozikban szerzett tapasztalatokat.

A kezdetben csak mozikban látható mozgóképek atyja a "camera obscura" ("sötétkamra"; latin), azaz a lyukkamera, mely egyszerü doboz, praktikusan matt fekete, a fény beszürõdését és -visszaverõdését kizáró belsõvel, egyik oldalának közepén apró lyukkal, mely a külsõ világ fordított képét vetíti a doboz átellenes oldalán elhelyezett papírra, vagy fényérzékeny réteggel bevont anyagra, mely ekkor jellemzõen az üveglemez volt. A lyukba késõbb lencsét is helyeztek. Ebbõl a technológiából alakult ki a ma is ismeretes fényképezõgép, melynek alapelve azóta sem változott, csak a lencsék, objektívek korszerüsödtek, a kényelmi funkciók (fénymérés, élességállítás, zoom, vakuzás stb.) bõvültek és a képet rögzítõ anyagok fejlõdtek. Utóbbi a mai napig is alapvetõen a film, melynek fényérzékeny rétege(i) napjainkban már különféle alkalmazásokhoz és fényviszonyokhoz igazítottak, de a digitális gépek képrögzítõ eszközei, az elektronikus CCD-k is ebbe a kategóriába sorolhatók.

Az elme azonban nyughatatlan, minduntalan keresi, hogyan lehet még tökéletesebbet alkotni. A fekete-fehér képek után jöttek a színesek, a negatívok után a diák, de ezek mind csupán a pillanatot merevítik ki, nem adják vissza Egy történet ugyan elmesélhetõ állóképek sorozatával is, amint ezt sokan ismerhetjük gyerekkorunk diafilmjeirõl, de ezek sem adják vissza élethüen az eseményeket, az élet lüktetését. E felismerés és valósághoz közelítés igénye vezetett a mozgófilm és a rögzítést szolgáló filmkamera, valamint a lejátszást lehetõvé tévõ vetítõgép megszületéséhez. Ez utóbbi müködési elve azonos a felvevõgépével, különbség csak az objektíven átjutó fény irányában van.

A filmezés története, mint annyi minden más is, a lovakkal kezdõdött, az 1800-as évek végén. Két gazdag amerikai azon vitatkozott, hogy vágta közben lehetséges-e, hogy a ló mind a négy patája a levegõben legyen, ezért megbízták a San Franciscoban élõ híres fényképészt, Eadweard Muybridge-t, hogy örökítse meg a vágtatás pillanatait, aki ezt egy sajátkezüleg készített exponáló berendezéssel meg is tette.

A mai értelemben vett filmfelvevõ feltalálói Luis le Prince, Thomas Edison, William Dickson és a Lumiere fivérek. A korabeli kamerák között vannak olyan szerkezetek is, pl. Lumiere-ék cinematográf-ja, amely nemcsak felvevõ, de vetítõ, sõt másoló készülék is. A XIX. század végén feltalált kamera két fõ részbõl, optikai- és képrögzítõ rendszerbõl áll, hasonlóan a fényképezõgéphez. Müködési elve azon alapszik, hogy a mozgást állóképekre bontja, azaz másodpercenként több fényképet készít az adott témáról, ezek sorozata pedig, ugyanilyen sebességgel egymás után levetítve, a mozgás érzetét keltik a szemlélõben. Gondoljunk csak a tankönyvek oldalainak sarkaiba rajzolt, egymást követõ mozgásfázisokban ábrázolt pálcikafigurákra, amikor a könyv lapjait pergettük. Ennek eléréséhez a filmszalag az objektív mögött szakaszosan halad, a megállás pillanatában történik az expozíció, majd a villás továbbítószerkezet egy kockával lépteti a filmet.

A mozi végül meghozta az amatõrök kedvét is. Sokan így gondolkoztak: "ilyen nekem is kell". Az ismert fényképezõgép gyártó cégek pedig kielégítették ezt az igényüket, sot gyártásukra szakosodott cégek is nyíltak. Ilyen volt például a svájci Bolex, mely a professzionális technikában is komoly hírnevet szerzett, sõt ma is gyárt ilyen célra 16 mm-es felvevõket. Elkészültek tehát a kisméretü, egy ember által is hordozható, komoly technikai felkészültség nélkül is könnyen kezelhetõ filmfelvevõ gépek, melyekkel akár kézbõl is készíthetõk felvételek, elférnek egy utazótáskában és az átlagfizetésbõl is megvásárolhatók. Természetesen ezek a készülékek kevesebbet is tudtak professzionális társaiknál, így keskenyebb, 8 mm-es filmre dolgoztak, 24 helyett csak 16 expozíciót végeztek másodpercenként és összesen három perc felvétel volt készíthetõ velük. Ez utóbbi nem feltétlenül volt hátrány, mert szemben a mai videokamerákkal, az operatõr meggondolta, mit és hogyan fényképez, komponált, mielõtt megnyomta volna a kioldóbillentyüt.

Kezdetben a keskenyfilmes kamerák is a mozizásban megszokott 16 mm-es, mindkét oldalán perforált filmet használták oly módon, hogy a tekercs lefutása után az orsót a gépben meg kellett fordítani, kidolgozáskor pedig a filmet hosszában félbevágták és összeragasztották. Ezzel a technikával nem volt szükség új formátum kidolgozására. Ezt a filmet nevezték "Normál 8"-asnak. A késobbi "Super 8" kifejlesztését az tette szükségessé, hogy elõdjének képmérete nagyon kicsi volt, vetítéskor nem nyújtott megfelelõ élményt, ezért mégis szükségessé vált egy újabb formátum, melyen a perforáció kisebb, így a képkockáknak több hely jut. A "Super 8"-as filmek tehát már eleve 8 mm-es szélességben, egyoldalú perforációval, kazettába töltve kerültek forgalomba, nem kellett a tekercset félidõben fordítani. Így az élet kényelmesebbé, a kép pedig nagyobbá vált.

A filmezésben, csakúgy, mint a fotózásban, elõször a fekete-fehér filmek terjedtek el, a színes nyersanyagok csak késõbb következtek, mivel a filmek kidolgozása fordítós eljárással történt, akárcsak a diafilmeké, ez a technológia pedig késõbb alakult ki. Épp ezért a hõskorban a filmek negatívra kerültek, és kontaktmásolással készült el a vetíthetõ változat.

A film továbbítása elõször kézi módon történt, kurblival, ám ez nem volt egyenletes, így a felvételen látható mozgás töredezetté, komikussá vált, fõleg, mert vetítéskor az egyenetlen mozgás még véletlenül sem volt szinkronban a felvételkorival. Késõbb felhúzható rugós szerkezet, ezután pedig villanymotor hajtotta a filmtovábbító villát. Ez mechanikusan mozgatott tüske, mely felsõ helyzetében a perforációba akadva, a filmet odébb húzza egy kockányival, majd a tüskét egy excenter kihúzza a film nyílásából és visszatolja kiinduló helyzetébe.

A hangosítás megoldása is különleges kihívást jelentett a fejlesztõknek, mivel a film haladása nem folyamatos, a kockánkénti léptetés utáni pillanatnyi megálláskor a hang megszakadna. Elõször a film szélére felvitt mágnescsíkkal voltak próbálkozások. A felvétel és a lejátszás a magnetofonokéhoz hasonlított, különféle mechanikus megoldásokkal a szakaszos mozgás kiküszöbölésére. Másik lehetõségként pedig a külön rögzített hang kínálkozott, melyet a filmszalagon lévõ jelsorozat tartott szinkronban a látvánnyal. Végül azonban a hang - akárcsak a kép - optikai eljárással került a filmre. Az amatõr kameráknál azonban a hangosfilm már nem igazán terjedt el, mivel megjelentek a videokamerák.

A képminõség fejlesztésével párhuzamosan (jobb objektívek, jobb minoségü film, pontosabb filmtovábbítás) hasznos kiegészítõ szolgáltatásokkal is bõvült a filmfelvevõ. Ilyen volt a beépített fénymérõ, a gumioptika (zoomobjektív), a felvétel lassításának lehetõsége. Ez utóbbi végleges volt, mivel a megoldás azt jelentette, hogy a film gyorsabban haladt, azaz másodpercenként több expozíció készült. Az ilyen filmet pedig normál sebességgel vetítve lassúbbá vált az érzékelhetõ mozgás. A felvétel lassítás e technológiáját ma is használják kinematikai elemzésekhez. Amatõr célokra azonban jobb megoldás volt a vetítõgép filmtovábbításának lassítása, azzal együtt, hogy szakaszossá tette a mozgást. A jobb kezelhetõség érdekében a kamerák markolatot kaptak, a revolveréhez hasonló kioldóbillentyüvel, így használójuk a másik kezével a mai videokamerákon megszokott motoros zoom nyomógombjait kezelhette.

A fejlõdés valószínüleg nem állt volna meg. Akárcsak a fényképezogépeknél, a filmfelvevõknél is megjelentek volna a képstabilizátorok, autófókuszok és egyéb processzor által vezérelt csemegék, ám a videotechnika, késobb pedig a digitális technika véget vetett a filmanyagra történõ amatõr mozgóképkészítésnek is, ezeket a szolgáltatások már csak a videokamerákba kerültek bele. Ezek évtizedekkel hamarabb jelentek meg, mint a digitális fényképezogépek és a rohamos méret-, súly-, és árcsökkenéssel mind többen választották az azonnal visszanézhetõ felvétel lehetõségét kínáló eszközöket, így a filmfelvevõ, mire fejlõdése csúcsára ért volna, már el is merült múltban. A "Normál 8"-as gépek amúgy is rövid életüek voltak "Super 8"-as társaik megjelenése után, ma már azonban komoly elszántság szükségeltetik ez utóbbihoz való filmnyersanyag beszerzéséhez és kidolgoztatásához is. Nem nehéz azonban megjósolni, hogy e berendezések, akárcsak számos más, régebben jól bevált technikai megoldás, megújul, alkalmazkodik a kor követelményeihez és visszatér, akárcsak James Bond.

Kép és szöveg: Steiner Gábor

Digitális fotózás - az új tehnológia fejlödése egyre több újdonságot hoz a fotózásba.