Részletekből maga az egész – amikor az építész tekintete fotográfiává válik
Az épített környezet, a természet és az emberi lépték összefüggéseit kutatja Sáros László György építész és fotóművész. Fényképei nem csupán épületeket és tájakat dokumentálnak: a formák közötti kapcsolatokat, a tér szerkezetét és a részletekben rejlő összefüggéseket is láthatóvá teszik. A Műcsarnok Részletekből maga az egész című kiállítása az építészeti életmű és a fotográfiai munkásság egymásra hatását mutatja be.
Építészet és fotográfia Sáros László György életművében
Két alkotói terület, egy közös szemlélet
Sáros László György pályáján az építészet és a fotográfia nem két egymástól elkülönülő tevékenységet jelent. A fényképezés már gyermekkorától foglalkoztatja, és hosszú ideig mindkét területen elképzelte a jövőjét. Végül az építészetet választotta hivatásául, de a fényképezés továbbra is meghatározó maradt alkotói gondolkodásában.
Képein az épített környezetet nem kizárólag építészeti alkotások gyűjteményeként vizsgálja. Figyelme kiterjed a táj szerkezetére, a természet és az ember által létrehozott formák kapcsolatára, valamint azokra a vizuális párhuzamokra, amelyek különböző helyszínek és léptékek között teremtenek összefüggést.
Ez a megközelítés az építészetben és a fotográfiában egyaránt felismerhető. Mindkét területen a részek és az egész viszonya foglalkoztatja: miként határozzák meg a részletek az összképet, hogyan szerveződnek egységgé az egyedi formák, és milyen kapcsolat alakul ki az ember és az őt körülvevő tér között.
Sáros László György számára a fotózás ezért az építészeti munka szerves része. A fényképezés segítségével olyan térbeli összefüggéseket is megmutathat, amelyek a helyszíni tapasztalat során nem feltétlenül válnak nyilvánvalóvá. Egy épületet bejárva a látogató elsősorban a saját útvonalán, az adott pillanatban érzékelt részleteken keresztül ismeri meg a teret. A fénykép ezzel szemben lehetőséget ad a nézőpont tudatos kiválasztására, az arányok kiemelésére és a különböző elemek képi kapcsolatának megteremtésére.
A fotográfia ebben az értelemben nem pusztán az elkészült épület dokumentációja. Az alkotói gondolkodás egyik eszköze, amelynek segítségével az építész értelmezi és mások számára is hozzáférhetővé teszi a környezetet.
Családi és szellemi háttér: művészetek között
Sáros László György művészeti érdeklődésének hátterében a családi környezet is fontos szerepet játszott. Édesapja, Sáros András festőművész, bátyja, Sáros András Miklós grafikusművész. Felesége, Márta révén a festészet egy másik jelentős alkotója, Tenkács Tibor is a családi kapcsolatrendszer része.
Ez a közeg többféle művészeti látásmód megismerésére adott lehetőséget. Sáros munkásságában az építészet, a fotográfia és az írás nem egymástól elszigetelt területekként jelenik meg. Az alkotás különböző formáit az a törekvés kapcsolja össze, hogy a közvetlenül érzékelhető világ mögött meghúzódó összefüggéseket is megmutassa.
Építészként a tér szervezésével foglalkozik, fotográfusként a látvány kiválasztásával és értelmezésével, írásaiban pedig gondolati és lírai formában közelít a tapasztalataihoz. A három terület közös pontja a megfigyelés, a részletek iránti figyelem és a különböző jelenségek közötti kapcsolatok keresése.
Ez a több művészeti területre kiterjedő szemlélet a fotográfiáiban is érzékelhető. Képeinek értelmezéséhez nem mindig elegendő az ábrázolt tárgy felismerése. A látvány mellett annak szerkezete, a képi elemek egymáshoz való viszonya és a választott nézőpont is fontos szerepet kap.
Makovecz Imre hatása és a magyar organikus építészet
Egyetemi találkozásból meghatározó szellemi kapcsolat
Sáros László György 1971-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Egyetemi évei alatt barátjával, Gerle Jánossal felkereste Makovecz Imrét, akivel később szoros szakmai és személyes kapcsolat alakult ki. Sáros és Gerle Makovecz magán-mesteriskolájának első hallgatói közé tartoztak.
A találkozás jelentős fordulópontot hozott Sáros pályáján. A Makovecz Imréhez fűződő mester-tanítvány kapcsolat hosszú távon hatott építészeti gondolkodására, miközben a közös munka és a szakmai párbeszéd a magyar organikus építészet történetének is fontos fejezetévé vált.
Az organikus építészet kifejezés hallatán sokan elsősorban a természetes anyagok használatára, a növényi vagy állati formákra emlékeztető épületekre gondolnak. A fogalom azonban ennél tágabb szemléletet jelöl. Az épületet nem önmagában álló tárgyként kezeli, hanem az emberi élet, a környezet, a használat és a térbeli kapcsolatok összefüggésében vizsgálja.
Sáros építészetében ez a gondolkodásmód sajátos formanyelvvel társul. Munkáiban az organikus és geometrikus motívumok mellett posztmodern részletek és funkcionalista megoldások is megjelennek. A különböző építészeti megközelítések együttes használata olyan karaktert alakít ki, amely a magyar organikus építészeten belül is megkülönböztethetővé teszi munkáit.
Az építészeti formák változatossága mögött ugyanakkor következetes szempont húzódik meg: a létrehozott térnek az emberi életet kell szolgálnia. Sáros gondolkodásában az épület nem csupán szerkezet, funkcionális egység vagy vizuális kompozíció, hanem olyan környezet, amelyben az emberek hosszabb időn keresztül élnek, dolgoznak és kapcsolatokat alakítanak ki.
A Minimáltér-kísérletektől az épületek antropomorf értelmezéséig
Sáros László György és Gerle János Makovecz Imrével közös munkásságának egyik fontos területe a Minimáltér-kísérletekhez, valamint az építészetelméleti és szellemtudományos pályázatokhoz kapcsolódott.
Ezek a munkák az építészetet nem kizárólag a használati követelmények és az épületszerkezetek felől közelítették meg. A test és a lélek, az emberi jelenlét és a tér viszonyát is vizsgálták. A tér ebben a gondolkodásban nem semleges háttérként működik: formája, arányai és határai befolyásolják, hogyan érzékeljük a környezetünket, és miként helyezzük el benne önmagunkat.
A kísérletek dokumentálásában Sáros fotográfiai munkája is szerepet kapott. A fényképek olyan alkotói folyamatokat őriztek meg, amelyek jelentősége túlmutatott az egyes tárgyak vagy térbeli megoldások bemutatásán.
A korszak egyik gondolati iránya az épületek élőlényekhez hasonló, antropomorf értelmezése volt. Az antropomorf megközelítés emberi tulajdonságokkal vagy emberi testre emlékeztető jegyekkel ruház fel más formákat. Az építészetben ez nem feltétlenül szó szerinti hasonlóságot jelent: az arányok, a szerkezet, a térbeli tagolás és a környezettel kialakított kapcsolat egyaránt szerepet kaphat benne.
A korai kísérletek, majd a visegrádi táborok és a Kós Károly Egyesülés körül kialakuló szakmai közeg a magyar organikus építészet történetének fontos állomásai közé tartoznak.
Sáros és felesége 1991-ben alapította meg a Sáros és Társa Építészirodát. Az iroda később a Kós Károly Vándoriskola hallgatóinak fogadásában is részt vett. Az évek során 37 vándor töltött náluk egy-egy szemesztert, közülük többen később munkatársként is bekapcsolódtak a közös munkába.
Az építésziroda működése így nem kizárólag konkrét épületek tervezéséről szólt. A szakmai tudás átadása, a fiatal építészek képzése és a közös gondolkodás szintén a tevékenység részévé vált.
Emberléptékű építészet és városi környezet
Az épület és használója közötti kapcsolat
Sáros László György építészetében az emberléptékűség alapvető rendezőelv. Ez nem egyszerűen az épületek fizikai méretére vonatkozik, hanem arra is, hogy a terek mennyire felelnek meg használóik igényeinek, hogyan segítik a mindennapi tevékenységeket, és milyen kapcsolatot teremtenek az ember és környezete között.
Ez a szemlélet különböző léptékű feladatokban is megjelenik. A családi házak, a középületek és a szolgáltatóépületek tervezése mellett a városi környezet alakítása is fontos része munkásságának.
Az építészeti minőséghez a funkciók megfelelő elrendezése mellett az anyaghasználat, az épületszerkezetek kidolgozása és a részletek következetes megtervezése is hozzátartozik. Sáros munkáiban a precíz kialakítás mellett a játékosság is helyet kaphat, ami változatosabbá teszi az épületek karakterét.
Az építész 1996 és 2006 között szülővárosában, Jászberényben dolgozott főépítészként, majd Fóton töltötte be ezt a tisztséget. A főépítészi feladatkör a település építészeti és városképi fejlődésével kapcsolatos szakmai munkát jelent, így a tevékenység nem korlátozódik egy-egy épület megtervezésére. A város egészének karaktere, az épített környezet alakulása és az egyes beavatkozások egymáshoz való viszonya is a mérlegelés tárgyává válik.
Sáros urbanisztikai munkája Jászberény és Vác városarculatával kapcsolatban is említést érdemel. Ezekben a feladatokban az egyedi építészeti megoldások mellett a nagyobb léptékű térbeli összefüggések kerülnek előtérbe.
Építészeti tevékenysége szakmai közéleti szerepvállalással is kiegészült. 2012 és 2016 között a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke volt, 2012-től a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi munkájában is részt vett. 2019-től a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanáraként is kapcsolódott a felsőoktatáshoz.
2008-ban Ybl Miklós-díjjal ismerték el építészeti munkásságát, 2025-ben pedig megkapta a Magyarország Érdemes Művésze díjat.
A fényképezés mint az építészeti gondolkodás eszköze
Az építészeti fotográfia hagyományosan fontos szerepet játszik az épületek bemutatásában és dokumentálásában. A fényképek rögzítik az elkészült épület állapotát, megmutatják a térszervezést, az anyagokat és a részleteket, továbbá lehetővé teszik, hogy olyanok is megismerjék az alkotást, akik személyesen nem jutnak el a helyszínre.
A fénykép azonban mindig egy meghatározott nézőpontot rögzít. A fotográfus dönti el, honnan készíti a felvételt, milyen képkivágást választ, mely elemeket helyezi előtérbe, és mit hagy a kép határain kívül.
Ezek a döntések az építészeti fotográfiában különösen jelentősek. Egy épületet lehet teljes egészében, környezetével együtt bemutatni, de a figyelem irányulhat egy szerkezeti részletre, egy nyílás ritmusára, a felületek találkozására vagy a fény által kirajzolt geometriai formákra is.
Sáros László György fényképezési szemléletében ez a tudatos nézőpontválasztás a látvány értelmezésének eszköze. Nem törekszik arra, hogy képei minden esetben egyetlen, kizárólagos olvasatot kínáljanak. A személyes látásmód lehetőséget ad arra, hogy az ábrázolt környezet többféle jelentésrétege is megmutatkozzon.
Ez a megközelítés közel áll ahhoz a gondolathoz, hogy az építészet megismerése nem merül ki a fizikai jelenlétben. Egy épületet személyesen megtapasztalni és fényképen látni két különböző befogadási helyzet. A fotográfia nem helyettesíti a közvetlen térélményt, de olyan részleteket és összefüggéseket tehet láthatóvá, amelyek a helyszíni tapasztalat során kevésbé feltűnőek.
A fénykép így egyszerre dokumentum és értelmezés. Megőrzi a látványt, miközben a kiválasztott nézőpont révén új összefüggések felismerésére ösztönözheti a nézőt.
CanyoNewyork: a természet és a metropolisz vizuális párhuzamai
Monumentális tájak és városi építészet egy képi rendszerben
Sáros László György fotográfiai munkásságának egyik jellegzetes példája a CanyoNewyork sorozat, amely amerikai utazásának tapasztalataiból született.
A képsorozat az Egyesült Államok nyugati részének kanyonvidékét és New York nagyvárosi építészetét állítja egymás mellé. Arizona, Colorado, Utah és Új-Mexikó tájainak monumentális sziklaformációi, kiterjedt síkságai, valamint New York épületei első pillantásra különböző világokat képviselnek.
A természetes sziklaalakzatok hosszú földtörténeti folyamatok során formálódtak, míg a metropolisz épületei emberi tervezés és kivitelezés eredményei. A két környezet kialakulásának körülményei jelentősen eltérnek, mégis felfedezhetők közöttük olyan vizuális hasonlóságok, amelyek a formák, az arányok és a szerkezeti tagolás felől értelmezhetők.
A CanyoNewyork ezekre a párhuzamokra épít. A képek egymás mellé rendezése lehetőséget teremt arra, hogy a néző ne csupán az egyes tájakat vagy épületeket vizsgálja, hanem a közöttük kialakuló kapcsolatokat is felismerje.
A kanyonok függőleges sziklafalai, a réteges kőzetek vonalai és a monumentális térformák bizonyos képi helyzetekben a nagyvárosi épületek függőleges tagolására, tömegére vagy ritmusára emlékeztethetnek. A párhuzam nem jelenti azt, hogy a természet és az építészet azonos módon működik. Sokkal inkább arról van szó, hogy a különböző eredetű formák között a fényképezés és a képek tudatos párosítása vizuális kapcsolatokat hoz létre.
A fotográfus ebben a sorozatban nem kizárólag egy-egy helyszín sajátosságait mutatja meg. A képpárok révén a néző figyelmét a szerkezeti hasonlóságokra, a léptékkülönbségekre és a természetes, illetve mesterséges környezet viszonyára irányítja.
A sorozat értelmezése így túlmutat az utazási fotográfia megszokott keretein. A felvételek nem pusztán azt rögzítik, hogy a fotográfus milyen helyeken járt, hanem arra is lehetőséget adnak, hogy a különböző helyszíneket egy közös gondolati rendszer részeként szemléljük.
A CanyoNewyork azt is megmutatja, miként használható a fotográfia összehasonlító gondolkodásra. Két kép között nemcsak földrajzi vagy tárgyi kapcsolat állhat fenn: a kompozíció, a forma, a ritmus és a lépték is összekötheti őket.
Ez a képi gondolkodás az építészet és a fotográfia kapcsolatának egyik fontos metszéspontja. Az építész a tér szerkezetét vizsgálja, a fotográfus pedig a látványban teszi felismerhetővé azokat a viszonyokat, amelyek a szerkezet megértését segíthetik.
Zsebbelgium: egy hely története a részleteken keresztül
Több évtized megfigyelése egy szűkebb környezetben
A Zsebbelgium sorozat más módon közelít a környezet megismeréséhez. Míg a CanyoNewyork nagy földrajzi távolságokat és monumentális léptékeket kapcsol össze, addig ez a fotóanyag egy jóval kisebb, behatárolt helyszín részleteire összpontosít.
Sáros László György Belgiumban, Heusden településen, egy tanyán készített felvételeket több évtizeden keresztül. A különböző időpontokban készült fényképekből később válogatta össze a Zsebbelgium sorozatot.
A hosszú időszak alatt megfigyelt környezet lehetőséget adott arra, hogy a fotográfus ne csupán egyetlen pillanat látványát rögzítse, hanem egy hely különböző részleteit, változásait és visszatérő motívumait is felfedezze.
A sorozat egyik lényeges sajátossága, hogy a részletek felől közelít az egészhez. A fényképek nem feltétlenül egy település vagy egy tanya átfogó bemutatását célozzák. Ehelyett olyan kiválasztott elemeket emelnek ki, amelyek együttesen képesek felidézni a hely karakterét.
A fotográfiában a részlet kiemelése önálló értelmezési lehetőséget teremt. Egy felület, egy forma, egy tárgy vagy a környezet két elemének találkozása a teljes látványból kiragadva más jelentőséget kaphat. A képkivágás elhagyja a kevésbé fontosnak ítélt információkat, és a néző figyelmét egy meghatározott vizuális kapcsolatra irányítja.
A Zsebbelgium esetében ez a módszer a hely megismerésének egyik eszközévé válik. A sorozat címe is a lépték és a befogadás kérdését idézi fel: egy kisebb terület képein keresztül egy tágabb környezet sajátosságai válhatnak érzékelhetővé.
A fotográfus nem feltétlenül a teljesség hagyományos, mindent átfogó bemutatására törekszik. A kiválasztott részletek kapcsolataiból építi fel a nézőben kialakuló képet a helyszínről.
A több évtizedes megfigyelés egyúttal az idő szerepére is ráirányítja a figyelmet. Egy környezet megismerése nem feltétlenül egyetlen látogatás eredménye. A visszatérő megfigyelés során a fotográfus olyan összefüggéseket is felismerhet, amelyek egy alkalmi találkozás során rejtve maradnak.
A Zsebbelgium ezért Sáros fotográfiai gondolkodásának egyik fontos példája: a kis léptékű, személyes megfigyelés nem szűkíti le szükségszerűen a kép jelentését, hanem éppen a részleteken keresztül nyithat utat a tágabb értelmezés felé.
Pókország: a természet rejtett architektúrája
A mikrovilág geometriai rendszerei
A Heusdenben készült felvételek egy másik válogatásából született a Pókország sorozat. Ebben Sáros László György a korábbiaknál is kisebb léptékű világra irányítja figyelmét: a pókok által létrehozott struktúrákra és azok geometriai rendjére.
A pókháló a természet egyik jól felismerhető, ugyanakkor közelről vizsgálva összetett szerkezete. A szálak elrendeződése, a rögzítési pontok, a háló formája és az egyes elemek egymáshoz való viszonya olyan mintázatokat hoz létre, amelyek a fényképezés számára is érdekes témát jelentenek.
A fotográfus a pókok világát nem egyszerűen természeti érdekességként mutatja be. A képek a struktúra, az arány és a szerveződés kérdéseit helyezik előtérbe.
A pókháló építészeti párhuzamként való értelmezése nem azt jelenti, hogy az állatok által létrehozott szerkezetek az emberi épületekkel azonos módon készülnek vagy működnek. A hasonlóság a formák és kapcsolatok vizuális rendjében kereshető. A szálak hálózata, a rögzítési pontok és a központi vagy sugárirányú szerkezetek olyan geometriai összefüggéseket hozhatnak létre, amelyek az építészeti gondolkodás számára is értelmezhetők.
A fényképezés ebben az esetben a méretarányok és a részletek érzékelését is befolyásolja. Egy apró, hétköznapi környezetben könnyen észrevétlen maradó szerkezet a képen önálló kompozícióvá válhat. A néző figyelme így olyan részletekre irányulhat, amelyeket szabad szemmel, a megszokott megfigyelési távolságból kevésbé vesz észre.
A Pókország a Zsebbelgiumhoz hasonlóan a részletek felől közelít a nagyobb összefüggésekhez, de más hangsúlyt alkalmaz. Míg a belga helyszínről készült sorozat egy konkrét környezet karakterét bontja ki, addig a pókhálók szerkezetének megfigyelése a természetben megjelenő geometriai rendszerekre irányítja a figyelmet.
A két sorozatot összekapcsolja a megfigyelés módszere. A fotográfus nem feltétlenül a látvány legnagyobb vagy legfeltűnőbb elemét választja témául. A figyelem középpontjába olyan részletek kerülnek, amelyek a megfelelő nézőpontból és képi elrendezésben új jelentőséget kapnak.
Ez a szemlélet az építészeti fotográfiában is meghatározó. Az épületek megismeréséhez nem elegendő a külső forma rögzítése: a szerkezeti kapcsolatok, a felületek és a részletek vizsgálata is hozzájárul a teljesebb értelmezéshez.
A fotográfiától az írásig: a gondolat különböző formái
Esszék, lírai szövegek és vizuális gondolkodás
Sáros László György építészeti és fotográfiai munkásságát írói tevékenysége egészíti ki. Különböző lapokban rendszeresen publikál lírai hangvételű írásokat és esszéket.
Az írás ebben az alkotói rendszerben nem pusztán a képek vagy az épületek magyarázatát jelenti. Önálló kifejezési forma, amelyben a tapasztalatok és a megfigyelések más módon rendeződnek gondolattá.
A fotográfia egy adott látványt választ ki és rögzít, az építészet fizikai teret hoz létre, az írás pedig a nyelv eszközeivel szervezi meg a gondolatokat. A három terület között nem szükséges közvetlen megfelelést keresni, mégis felismerhető bennük a közös alkotói szándék: a világ megfigyelése és az észlelt összefüggések mások számára is hozzáférhetővé tétele.
Ez a többféle médiumon keresztül megvalósuló alkotói gyakorlat különösen fontossá teszi a fotográfiák önálló értelmezését. A képek nem csupán egy építész szakmai tevékenységének kiegészítő dokumentumai. Saját kompozíciós és gondolati rendszerük van, amely a fényképezés eszközeivel dolgozik.
Sáros fényképein a környezet megfigyelése, a képkivágás, a formai párhuzamok felismerése és a részletek kiemelése egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a látvány értelmezhetővé váljon.
A fotográfiai életmű ezért nem választható el teljesen az építészeti gondolkodástól, de nem is szűkíthető le annak dokumentációjára. A két terület egymásra hatása éppen abban válik érzékelhetővé, hogy ugyanazok a kérdések más-más alkotói eszközökkel jelennek meg.
Részletekből maga az egész: a Műcsarnok kiállítása
Épületek, fotók és tervek közös értelmezési keretben
Sáros László György építészeti és fotográfiai munkásságát a budapesti Műcsarnok Részletekből maga az egész | Sáros László György épületei és fotói című kiállítása mutatja be. A tárlat a művész építészeti terveit, fotográfiáit és más alkotói dokumentumait közös összefüggésrendszerben helyezi el.
A kiállítás jelentősége abban rejlik, hogy az építészetet és a fényképezést nem különálló életműrészekként kezeli. A bemutatott anyag lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók az épületek, a térbeli kísérletek és a fotósorozatok között is kapcsolatokat keressenek.
A cím a részletek és az egész viszonyára utal, amely Sáros munkásságának több területén is meghatározó. A CanyoNewyork különböző földrajzi környezetek formáit állítja párhuzamba, a Zsebbelgium egy helyszín apró részleteiből bontja ki a környezet karakterét, a Pókország pedig a természet kis léptékű struktúráit vizsgálja.
Ezek a sorozatok eltérő témákból indulnak ki, mégis közös bennük a látvány mögötti rend keresése. A képek nem kizárólag a fényképezett tárgyakról közölnek információt, hanem a néző figyelmét a formák közötti kapcsolatokra is irányítják.
A kiállítás kurátora, Szerdahelyi Júlia ezt a több területet összekapcsoló megközelítést állítja a bemutatás középpontjába. A tárlat így nemcsak Sáros építészeti vagy fotográfiai teljesítményének megismeréséhez járul hozzá, hanem ahhoz is, hogy a két tevékenység egymásra gyakorolt hatása világosabban kirajzolódjon.
Szegő György bevezetője szintén a különböző alkotói területek együttes értelmezésének fontosságára hívja fel a figyelmet. A szöveg felidézi a korai építészeti kísérleteket, a Makovecz Imréhez fűződő szakmai kapcsolatot, valamint azt a gondolati hátteret, amely az építészeti és fotográfiai munkákban egyaránt megjelenik.
A tárlat 2026. szeptember 18-án nyílt meg a Műcsarnokban. A jelenlegi intézményi kiállítási program szerint 2026. november 22-ig látogatható.
A fotográfia mint a tér megértésének eszköze
Sáros László György munkásságában a fényképezés nem egyszerűen az építészethez kapcsolódó dokumentációs feladat. Olyan önálló alkotói tevékenység, amely segít feltárni az épített környezet, a természet és az emberi tapasztalat közötti összefüggéseket.
A CanyoNewyork, a Zsebbelgium és a Pókország különböző léptékű világokat mutat be, de mindhárom sorozat a megfigyelésből indul ki. A fotográfus a monumentális sziklaformációktól a tanyasi környezet részletein át a pókhálók geometriai rendszeréig olyan témákat választ, amelyekben a látvány szerkezete és az elemek közötti viszony meghatározóvá válik.
Az építészet és a fotográfia közötti kapcsolat ebben a megközelítésben nem pusztán szakmai összefüggés. Mindkét terület a tér érzékelésével, a formák elrendezésével és az ember környezethez való viszonyával foglalkozik, még ha eltérő eszközökkel is.
Sáros életműve arra is példát kínál, hogy a fotográfia miként léphet túl a látvány egyszerű rögzítésén. A tudatosan megválasztott nézőpont, a részletek kiemelése és a különböző képek közötti kapcsolatok megteremtése révén a fénykép gondolati tartalmat hordozó alkotássá válhat.
A Részletekből maga az egész című kiállítás ezt a szemléletet helyezi előtérbe. Az épületek, a tervek és a fényképek együttese olyan alkotói pályát mutat be, amelyben a különböző műfajok nem egymás mellett, hanem egymással kölcsönhatásban működnek.
Sáros László György fotográfiáin keresztül az épített környezet és a természet nem feltétlenül egymással szembeállított világként jelenik meg. A képek inkább arra ösztönöznek, hogy a látványban felismerjük a közös szerkezeti jegyeket, az arányokat, a ritmust és azokat a kapcsolatokat, amelyek egy-egy részletet tágabb összefüggésbe helyeznek.
A fotográfus számára a látás így nem csupán a környezet érzékelését jelenti, hanem annak értelmezését is. A képek ezt az értelmezési folyamatot teszik mások számára is hozzáférhetővé.
Fotó: Műcsarnok
