Kihirdették a 33. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya harmincharmadik alkalommal írta ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyre 243 fotográfus, 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel pályázott. A kategóriák közül az Emberábrázolás-portré kategóriára érkezett a legtöbb pályamű, az zsűri összesen 506 egyedi és sorozat pályamű közül válogathatott. Tartalmilag is ezeket a kategóriákat értékelte kiemelkedőnek a nemzetközi zsűri.

A 33. Magyar Sajtófotó Pályázat nyilvános zsűrizése 2014. január 16. – 18. között zajlott a Magyar Sajtóházban. Az idei zsűri összetétele kifejezetten erős, tagjai korban és szakmailag is széleskörű tapasztalattal és megközelítéssel rendelkeznek. Adrian Evans, a zsűri elnöke, a Panos Pictures igazgató, amely a szociális témákat különösen érzékenyen feldolgozó tevékenységéért vált elismertté a szakmában, emellett korábban háromszor is részt vett a World Press Photo zsűrizésében. A zsűri tagjai voltak Eric Baradat, az AFP Photo főszerkesztője; Bócsi Krisztián, a Bloomberg Finance fotográfusa, Marián Pauer fotótörténész, kurátor; és Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere.
A zsűri elnöke kiemelte, hogy a zsűri tagjai nagyon jól kiegészíttették egymás és egyenrangúan jutott érvényre minden tag véleménye, ezt tükrözi a pályázat végeredménye is.

Móricz Sabján Simon, Népszabadság: Netadó tüntetés

Móricz Sabján Simon, Népszabadság: Netadó tüntetés

A zsűri a pályázatban meghirdetett valamennyi kategóriadíjat és különdíjat odaítélte.

Az előzsűrizés során a „Társadalom ábrázolás, dokumentarista fotográfia – sorozat” kategória válogatása kifejezetten izgalmas volt, amely elsősorban annak volt köszönhető, hogy esszé esetében a fotográfus személyes véleménye, látásmódja is megmutatkozott. Ezek a szerzők kitartó, tudatos munkával formálták sorozataikat, melyek többnyire fontos társadalmi problémákra, nehéz emberi sorsokra irányítják a figyelmet.

Adrian Evans a zsűri elnöke
Béli Balázs, Barikád: Úton Európába

Béli Balázs, Barikád: Úton Európába

Emellett a zsűri tagjai üdvözölték, hogy a pályaművek között nagy számban bukkantak elő az elmúlt év emblematikus képei.

Fontos ez azért is, mert a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállításon nemcsak a győzelem a fontos, hanem, hogy a legjobb képek – díjazott és nem díjazott képek egyaránt – bekerülnek egy olyan almanachba, ami az utókor számára korlenyomatként őrzi meg az év eseményeit, arcait, érzéseit.

Reviczky Zsolt
M Schmidt János: Zavarban

M Schmidt János: Zavarban

A díjakat a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján, 2015. március 19-én adják át a kiállítás helyszínén, a Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A kiállítás a nagyközönség számára 2014. március 20. – május 17. között lesz látogatható.

Mohai Balázs: Highline a szellemvárosban

Mohai Balázs: Highline a szellemvárosban

Bővebb információ a nyertesekről és a díjnyertes fotók elérhetők a Magyar Sajtófotó Portálon, valamint a Sajtófotó Facebook oldalán.

Első kép: Stiller Ákos, HVG: Fal mögött

Tagged under: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Back to top