Nikon Európai Filmfesztivál eredményhirdetés
Kihirdették a Nikon, a Raindance független filmes szervezettel és az Oscar-díj-nyertes rendezővel, Asif Kapadiaval együttműködésben rendezett fesztiváljának győzteseit. A nagydíjat a francia Cécile Ragot „Not A Pizza Order” (Nem pizzarendelés) című alkotása nyerte. Cécile nyereménye egy Nikon D810-es filmkészítő készlet, valamint 2016 májusában a Cannes-i filmfesztiválra szóló, egyhetes, kapcsolatépítő szakmai út lesz, amelynek minden költségét fedezik.
Európa-szerte több mint 550 feltörekvő filmes adott be pályaművet a második alkalommal megrendezett Nikon Európai Filmfesztiválra. A „Mindennapi pillanatok” témáját boncolgatva hivatásos filmesek és lelkes amatőrök fogadták el a kihívást egy legfeljebb 140 másodperces rövidfilm megalkotására, amelyben egy hétköznapi pillanatot lenyűgöző történetté varázsolnak.
Cécile Ragot: Not A Pizza Order
A nyerteseket a zsűri választotta ki, melyet az „Amy” (Amy: Az Amy Winehouse-sztori) című, Oscar-díj-nyertes dokumentumfilm rendezője, Asif Kapadia elnökölt. Munkáját az Emmy-díjra jelölt fotográfus és filmes, Pieter ten Hoopen; a Raindance független filmes szervezet alapítója, Elliot Grove, a Nikon Europe képviseletében pedig Dirk Jasper segítették.
Cécile Ragot „Not A Pizza Order” című alkotásának a zsűri az utolsó ülésén, a londoni Brit Filmintézetben ítélte oda a fesztivál nagydíját. Minden zsűritagra mély benyomást tett ez az erőteljes film, amely a családon belüli erőszak okozta nehézségeket érzékelteti. A zsűri méltatta az alkotás emlékezetes történetszövését és az azt kiegészítő hihetetlen technikai jártasságot az alkotó részéről, melyek együtt egy látszólag hétköznapi telefonbeszélgetésből magával ragadó történetet varázsoltak.
A zsűri a többi kategóriában az alábbi győzteseket hirdette ki
- Best Narrative (legjobb történet) – „Bad Luck” (Balszerencse); Martin Taube, Svédország
- Technical Excellence (kiváló technikai megoldás) – „Evasion” (Szökés); Pierre le Gall, Franciaország
- Best Student Entry (legjobb tanulói pályázat) – „Diamondjaw” (Gyémántpofa); Tormi Torop, Észtország
A People’s Choice (közönségdíj) elismerést a Nikon Filmfesztivál honlapjára beérkezett tetszésnyilvánítások („lájkok”) és megosztások száma alapján a holland Ad van Brunshot „At Night They Work” (Akik éjszaka dolgoznak) című alkotása nyerte.
A kimagasló filmeknek igen erőteljes történetük és alapötletük volt; olyanok, amelyek egyfajta villámutazásra vittek engem. Én személy szerint azt éreztem, hogy a „Not a Pizza Order” egy rendkívül hatásos rövidfilm. Az ember azt gondolná, hogy egy vígjátékot néz, de valójában egy igen komoly munkáról van szó, ami valami nagyon fontosat mond el. Mindig olyan filmek után kutatok, amelyek velem maradnak; legyen az egy kép vagy egy pillanat, vagy valami más, ami emlékeztet a filmre, amikor kilépek a teremből. Azt gondolom, hogy a nyertes művek briliáns alkotások.
Asif Kapadia, aNikon Európai Filmfesztivál zsűrielnöke
Bámulatba ejtett minket a benyújtott pályaművek magas színvonala, különösen az a változatosság, amellyel az alkotók a „Mindennapi pillanatok” témáját megközelítették. Mint rendező kolléga és a független filmek szószólója, örömmel tölt el, hogy a Nikon tehetségük ápolására bátorítja a feltörekvő filmeseket Európa- és világszerte, és a szakértelmük csiszolásához szükséges technológiával jutalmazza őket.
Elliot Grove, a Raindance alapítója és a Nikon Európai Filmfesztivál zsűritagja
Ez az elismerés csodálatos biztatás arra, hogy tovább próbálkozzak, és filmeket készítsek. Nagyon hálás vagyok a zsűritagoknak. Abban a reményben készítek filmeket, hogy talán hatással lesznek az emberek életére vagy látásmódjára, és ez az elismerés azt jelenti, hogy ezt a reményt talán valóra válthatom.
Cécile Ragot, az idei nagydíj nyertese
Nikon Európai Filmfesztivál kategóriák és díjak
A fődíj nyertese egy Nikon D810-es filmkészítő készletet, valamint egy egyhetes, kapcsolatépítő szakmai utat kap a 2016 májusában megrendezendő Cannes-i filmfesztiválra a Raindance tiszteletbeli vendégeként. Az utazás minden költségét a szervezők fizetik.
A „Best Narrative”, illetve a „Technical Excellence” alkategóriák két nyertese egy-egy Nikon D750-es filmkészítő készletet nyer, és 3000 euró pénzjutalomban részesül; a „Best Student Entry” nyertesét pedig egy Nikon D750-es filmkészítő készlet és 2000 euró pénzjutalom illeti meg. A „People’s Choice” elismeréssel jutalmazott film alkotója pedig egy Nikon D750 filmkészítő készletet kap.