fénykép-ÁSZok fotókiállítás hatodszor
A Blende Fotó Suli – gabor* photography 2017-ben immár hatodszor rendezi meg a közel ezer volt és jelenlegi hallgatójának legjobb fényképeiből válogatott fotókiállítást.
A kiállítás korábban öt alkalommal szerepelt az Ökollégium ArtGaléria látogatói előtt. Idén először új helyen, szélesebb közönség előtt mutatkozik be. A Kazinczy utcai, külföldiek körében is rendkívül népszerű romkocsma, a Szimpla Kert teremt izgalmas környezetet a legjobbak legjobb fotóinak.
A 6. fénykép-ÁSZok tárlat fotóit az érdeklődők megtalálják a Facebookon, a Fotósuli / Blende Fotó Suli – gabor* photography csoport albumai között is, az alkotókkal pedig a Szimpla Kertben, november 30-án, 19 órakor találkozhatnak, a kiállítás megnyitóján.
Megnyitó beszédet mond Szlaukó László képzőművész, a tárlatnak korábban öt évig helyet adó Ökollégium ArtGaléria vezetője, valamint Steiner Gábor fotóriporter, a Blende Fotó Suli – gabor* photography vezetője.
A kiállítás december 30-ig tekinthető meg, minden nap 10 órától, zárásig.