Fedor Gabčan
Fedor Gabčan 1940. július 22-én született egy festői szlovák falucskában, Jókúton (Kúty). A háború után megözvegyült édesapjával Révkomáromba (Komárno) költöztek, akit ide helyezték át, mint csendőrparancsnokot. Itt újból megnősült és élete végéig már itt is maradt.
Az alapiskolát Révkomáromban járta ki, majd Kassán (Košice) folytatódtak a diákévei az Építészeti és Földmérő Ipari Iskolán (Priemyselná škola stavebná a zememeračská), melyet 1958-ban fejezett be.
Az ipari középiskolában szerzett érettségi után Pozsonyban (Bratislava) a Geodéziai Intézetben (Geodetický ústav v Bratislave) dolgozott, ahol a munkatevékenysége légifelvételek feldolgozásából állt.
Miután a sorkatonai szolgálatból leszerelt, az ostravai bányákban végzett brigádmunkát 4 éven át. Közben grafikával és kerámiával is foglalkozott. Ez nagy segítségére volt ahhoz, hogy megtalálja a fényképészetben – melynek 1964-től szentelte magamat – a saját kifejezésmódját. Kezdetben a fotói a bányászélet bemutatására korlátozódtak, mivelhogy ebben a témában volt igazán otthonos. Első kiállítására 1966-ban került sor.
1966-tól egy kis nyomdában alkalmazták, mint kemigrafikus és reprodukciós fényképészt. Albumin alapú ofszetfóliák készítésével foglalkozott, melyek krómsókkal voltak fényérzékenyítve.
A 70-es években a RAPID reklámügynökségnek dolgozott külső munkatársként. Közben 1972-ben felvételt nyert Prágában a Művészeti Akadémia film és televíziós tanszékére – FAMU (Filmová a televizní fakulta Akademie múzických umění), melyet 1976-ban az államvizsga letételével sikeresen fejezett be. Az 1989-es rendszerváltást követően megkapta az érte járó magiszteri címet.
Az 1976-78-as években a Cseh Távirati Iroda (ČTK) fotóriportereként tevékenykedett Ostravában, majd a 90-es évektől kezdve egészen a nyugdíjba vonulásáig az ostravai Művészeti Középiskolán (Střední umělecká škola Ostrava) tanított, ahol megalapította a fényképészeti szakot. Ezen évek további munkásságát az ipari tevékenység által tönkretett ostravai táj megragadása képezi.
Ezidáig még nemigen érdeklődött az archaikus fotóeljárások iránt. A nyugdíjba vonulásának köszönhetően azonban már több szabadideje akadt, így aztán a figyelmét az igényesebb eljárások felé fordította. A fényképei leggyakoribb témái az arcképek, portrék, csendéletek, az alkotásaiban az aktfotók is szerepet kapnak.
Ma az Ostravai Egyetem Művészeti Karán (Fakulta umění Ostravské univerzity v Ostravě) a hagyományos fényképészeti eljárásokról tart előadásokat az eziránt érdeklődőknek.
Több rangos nemzetközi fotóverseny zsűritagjaként is ismerhetik fotós körökben.
Jelenleg a csehországi Vratimovban él, de ideje nagy részét Révkomáromban tölti, ma is ugyanazon a helyen, ahol a gyermekkori éveit, egy kis kertes házban, melyet annak idején az apja vásárolt és ahol ma is szívesen kertészkedik. A fügefák és a rózsák a kedvencei.
Fedor Gabčan kiállítása 2014. június 27 és augusztus 24. között tekinthető meg a Mai Manó Házban.
Forrás: Mai Manó Ház
1 Comment
Pingback: Fedor Gabcan fotókiállítása – programajánló