Segítsünk közvetlenül a károsultaknak!

{module 34}

Segítsünk együtt, segítsünk azoknak, akiknek a leginkább szüksége van rá!

A képek az interneten is megtekinthetőek az alábbi címen: http://fotogaleria.tripont.hu

A családról

A Juhász családot Kolontáron, a lakásukban érte a vörösiszap áradata, Angyalkát, a legkisebb, egy éves kislányt az édesanya, Erzsébet kezéből ragadták ki a hullámok. Zoltán, az édesapa lába végig megégett, a család csak több héttel a katasztrófa után tudott találkozni a másik kórházban kezelést kapó Dóri lányukkal, akinek a szemébe is került a lúgos folyadékból. Jelenleg Gergő és Renáta gyerekükkel együtt élnek mind az öten egy albérletben Ajkán. Az égési sérüléseknél fájóbbak a lelki sebek, Erzsébet mai napig minden este elvesztett gyermekével álmodik, Zoltán toporog a tehetetlenségtől. A kiállításból befolyó összeget a Juhász család számára ajánljuk fel, amely lehetőséget biztosít három gyermekük tisztességes felneveléséhez.

Segítsünk közvetlenül a károsultaknak!

Juhász Zoltán vörösiszapban megégett lábát nézi kislánya a család átmeneti albérletében, Ajkán. A család elvesztette legkisebb gyermekét, akit az anyja karjából ragadott ki az iszapáradat Kolontáron.

A katasztrófáról

„Tízen meghaltak, több mint százan megsérültek, amikor október 4-én az Ajka melletti timföldgyár zagytározójának gátja leomlott, és egymillió köbméter vörösiszap és lúgos víz árasztotta el a környező Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely településeket. A vörösiszap – a timföldgyártás mellékterméke – maró hatású anyag, nehézfémet tartalmaz, amely a légutakba, emésztőrendszerbe jutva mérgező.” – olvasható az objektív szöveg mai napig is az interneten, a gép előtt ülve, kényelmesen, az otthonunk melegében. A szubjektív valóság a mindent elöntő vörös sár, amely lemoshatatlanul szennyez mindent,amihez hozzáér, valóságos a kilométereken keresztüli pusztítás, amely nem kímélt munkát adó termőföldet, otthont nyújtó házakat, biztonságra vágyó embereket. Jött váratlanul és elöntött mindent a vörösiszap. Hirtelen jött, és sokáig maradt, hiába teltek el a hónapok, ha lassan sikerül is a kotrógépeknek elszállítaniuk a szennyező hulladékot, a megégett emberek bőrénél a lelki sebek is lassabban gyógyulnak: ki-ki otthonát, biztos megélhetését, szeretteit vesztette el, és kiszolgáltatva érzi most magát. Oda lett a ház, amely egy élet munkájával épült fel, oda lett az a város, ahol jó volt felnőni, oda lett a jövő, amire számítottak – de a remény még megmaradt. A remény, hogy a sebek begyógyulnak, a remény, hogy újra lehet kezdeni a romokon is, a remény, hogy érdemes élni, sokaknak, ha másért nem is, de a gyerekekért, akiket nem lehet cserben hagyni.

A képek készítőjéről:

Stiller Ákos vagyok, a hvg.hu fotóriportere. Soha nem fogom elfeledni azt a pillanatot, amikor először léptem gumicsizmával a vörös masszába Kolontár akkor még lezárt területére. Lassan szemerkélt az eső, és én is csak lassan, óvatosan lépdelve tudtam előre haladni, akkora volt a kiöntött sár. A látványt nem lehetett ésszel befogadni, képekben ugyanúgy megmutatni – háború után néznek ki így falvak, elnéptelenedve, ahol csak az eső koppanása ver lassú ütemet a cserepeken. Elhallgattak az itt lakók tévéi, elhallgattak a mérgesen ugató kutyák és elhallgatott az élet is. De nem hallgattak azok, akiket megindítottak a képek: több százezren látták itthon és külföldön a megjelent fotókat és nyújtottak segítséget a térségben élőknek. Példátlan összefogás alakult ki Magyarországon, ami rengeteg otthonát, vagyonát elvesztett kolontári és devecseri családnak nyújt nem csak reményt, hanem anyagi segítséget is. Kérem amennyiben lehetőségei megengedik, támogassa a rendezvény célját, a mihamarabbi segítségnyújtást azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Stiller Ákosról több információt a honlapján talál meg, a www.stillerakos.hu-n

Az adományozás módja:

Minden, a galériában kiállított kép (amelyek az interneten is megtekinthetőek) 30.000 Ft-os egységáron vásárolható meg. Ennek a teljes összegét közvetlenül a Juhász családhoz juttatjuk el a Baptista egyházon keresztül, így az adományról kérésre igazolást is tudunk biztosítani.

Ha kevesebb összeggel támogatná a családot, akkor a képek 10*15cm-es méretben 5000 Ft támogatásért vásárolhatóak meg.

A támogatást személyesen a Tripont bemutatótermében teheti meg (1119 Budapest, Thán Károly u 17, nyitva hétfő-péntek 10-18 óráig.) Vagy jelezze szándékát emailben a tripont@tripont.hu emailcímen vagy a 203-28-74-es telefonszámon.

Egy adományozó:

„Sajnálom a károsultakat, segítenék is, de problémát jelentett számomra, hogy a támogatás – maga a pénz – hogyan jut el közvetlenül a rászorulóhoz.
A kiállítás apropóján én magam több képért is fizetek, bátran merek adni, mert tudom, hogy jó célt képviselek, és közvetlen segítek. A képet magát persze nem a nappalimba rakom, a városi gimnáziumnak ajándékozom. Ott a kémia tanár évtizedeken keresztül mesél majd róla. „

Köszönet a támogatóknak: Köszönjük a támogatást az EPSON-nak a képek nyomtatásáért és az EXPONT-nak a képkeretekért.

{{share}}

{module 34}

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Back to top