A Kodak nem gyárt többé fényképezőgépet

A vállalatot, amely tömegek számára tette elérhetővé a fotózást, 1880-ban George Eastman alapította. A Kodakot a Brownie és az Instamatic fényképezőgépeiről, valamit a sárga-vörös dobozba csomagolt filmtekercseiről ismerte meg a világ. A cég azonban az 1980-as évektől nem tudott lépést tartani a japán konkurenciával és nem tért át időben a filmről a digitális technológiára.

Pedig az első digitális fényképezőgépet 1975-ben éppen a Kodak egyik mérnöke, Steven Sasson építette meg, egy a Bell Labsnél hat ével korábban kifejlesztett elektronikus szenzorra alapozva. Ez kenyérpirító nagyságú készülék volt, amely fekete-fehér felvételeket tudott készíteni, 0,1 megapixeles felbontásban.

Az 1990-es években a rochesteri központtal (New York állam) működő cég 4 milliárd dollárt költött annak a fényképezőgép-technológiának a kidolgozására, amelyet ma a legtöbb mobiltelefonban lehasználnak. A Kodaknak a filmhez való makacs ragaszkodása megadta az esélyt a Canonnak és a Sonynak az előzésre. A cégnek a pozícióit féltő, korábban igen jövedelmező analóg részlege azonban a digitális fényképezés általánossá válása miatt, alig egy évtized leforgása alatt, megszűnt létezni.

A Kodak, amely januárban kért csődvédelmet, a jövőjét a fotónyomtatókban, a nagysebességű, tintasugaras nyomdagépekben, a munkafolyamat-szoftverekben és a csomagolásban látja. A cég azt tervezi, hogy 2012 első felében leáll a termeléssel és más társaságoknak adja el a licenceit. A fotózásról a cég a nyomdaiparra áll át, s a profilváltástól évi 100 millió dolláros megtakarítást vár. A Kodaknál nem mondták meg, hogy hány alkalmazottól készülnek megválni, csak annyit, hogy az elbocsátások költségeit 30 millió dollárra becsülik.

(Pogár Demeter, Washington – MTI)

{{share}}

{module 34}

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Back to top