Monthly Archives: December 2010

Lucien Hervé

A fotográfus Elkán László néven, Hódmezővásárhelyen született 1910-ben. Fiatalon, 18 évesen hagyta el Magyarországot, és egy éves bécsi tartózkodás után Párizsban telepedett le. Itt 1939-ig egy bankban keresett megélhetést, majd egy magazin számára kezdett el cikkeket írni és fotókat készíteni. A világháború alatt a hadifogságban, majd az ellenállás alatt nyílt módja a művészetekkel foglalkozni: rajzolni, festeni kezdett. Ekkor vette fel az Hervé álnevet, melyet később művésznévként használt. A háború utáni időben aktív szakszervezeti és politikai tevékenysége mellett ismét rajzolt, festett, valamint magazinok számára fotózott. Pályája 1949-ben gyökeresen megváltozott: találkozott Le Corbusier-vel, aki az akkor épülő Marseille-i lakótömbje építkezéséről készített fotóit látva Hervét meghívta állandó fotósának. Hervé ettől kezdve szisztematikusan végigfotózta a jeles építész összes alkotását, és hamarosan számos meghívást kapott más kortárs építészektől is munkáik megörökítésére. Hervé életművének legnagyobb részét ezek a modern építészetről készített fotók teszik ki. Megbízást kapott azonban a Közel-Keleten, Indiában és Amerikában is, nyaralásai során pedig több ezer felvételt készített Franciaországban és Olaszországban.

Fotóművész

Read more
Back to top