Veszélyben a fotózás szabadsága

Az Európai Parlament a fotózással kapcsolatos szerzői jogi reformot vizsgál. Ha elfogadják a korlátozásokat, a szabad panoráma többé nem lenne szabad, korlátozni kívánják azt az Európai Unió minden tagállamában.

A javasolt módosítás alapja, mely az Európai Bizottság törvényhozó testülete elé kerül, hogy az Európai Unió területén található közterületeken készített fotók csak előzetes engedély alapján publikálhatók. Hacsak a Jogi Bizottság nem utasítja el a javaslatot, több millió kép kerül az interneten szerzői jogi korlátozás alá és azok minden bizonnyal eltávolításra kerülnének.

A „reform” beláthatatlan következményekkel járna abból a szempontból, ahogy ma a kultúrát és a tudást megosztjuk az interneten. Minden egyes közterületen készült fotót engedélyeztetni kellene, mely beláthatalan bürokratikus terhet jelentene, illetve sok kép ezért nem jelenhetne meg a nyomtatott és digitális médiákban.

Minden fotósnak, legyen az amatőr, vagy profi ezután engedélyek után kellene rohangálniuk, ahelyett, hogy azzal foglalkoznának amit szeretnek, a fotózással.

A szavazásra július 9-én kerül sor Strasbourgban. Talán még nem késő, hogy az Európai Parlamenti képviselőket arra bírjuk, hogy nemmel szavazzanak a 2001/29/EK irányelv szavazásánál.

A change.org oldalán indított petíció aláírásával is támogathatjuk a reformok leállítását. A petíció az alábbi oldalon érhető el: https://www.change.org/p/european-parliament-save-the-freedom-of-photography-savefop-europarl-en
Hashtag: #saveFoP

Ha fontos a fotózás szabadsága kérjük ossza meg az oldalt, illetve a petíció hivatkozását, hogy minél többen aláírhassák!

Tagged under: ,

1 Comment

  1. Pingback: A fotózás szabadsága megmentve - Photonet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Back to top