Kósa Ferenc fotográfiáiból nyílt kiállítás Hódmezővásárhelyen

Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező fotográfiáiból nyílik kiállítás Az idő egésze címmel a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában június 6-án.

A tárlat anyagát bemutató pénteki sajtótájékoztatón a fotóművész úgy fogalmazott, hogy a filmrendezői munkához természetszerűleg hozzátartozik az írás és a fotográfia, a „képalkotás mestersége”.

A Tízezer nap című diplomafilmjéért az 1967-es cannes-i filmfesztivál legjobb rendezés díját elnyerő művész elmondta, pályafutása úgy alakult, hogy állandó harcban állt a korabeli hatalommal. Élete nem nyilvános, titkos része volt a fotózás, ebben érezte igazán szabadnak magát.

Kósa Ferenc szerint az ember a természet része, testvére a földnek, fának, csillagoknak. A fényképezést ezért intim folyamatnak tartja, képei így nemcsak arról szólnak, amit látott, hanem arról is, amit ott és abban a pillanatban érzett.

A művész sok ezer fotóból úgy válogatta ki a kiállításon szereplő háromszáz harmóniát, finomságot sugalló képet, hogy azok méltóak legyenek az egykori református ógimnázium fehér falaihoz.

A rendező elmondta, filmjeit több mint ötven országban mutatták be, ezekre az utakra magával vitte fényképezőgépét és megörökítette a körülötte levő világot. A látogatók így a tárlaton Magyarországtól, Erdélytől elindulva bejárhatják az egész földkerekséget: Európát, Japánt, Ázsiát, Afrikát, Dél-Amerikát, Észak-Amerikát és a Biblia tájait.

A fotón Kósa Ferenc (balra), Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum igazgatója (középen) és Kószó Péter alpolgármester társaságában a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában 2015. június 5-én (MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely).

MTI

Az idő egésze fotókiállítás

Tornyai János Múzeum
2015. június 6 – július 19.
Hódmezővásárhely
Dr. Rapcsák András utca 16

Tagged under: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Back to top