33. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban

Csaknem ötszáz kép, köztük a 33. Magyar Sajtófotó Pályázat összes díjazott alkotása látható a Magyar Sajtófotó Kiállításon péntektől május 17-ig a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által közzétett kiírásra 243 fotográfus 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel nevezett, ezek közül választotta ki a nemzetközi zsűri a tizenhárom kategória legjobb munkáit és a különdíjas fotókat – idézte fel a kiállítás csütörtöki sajtótájékoztatóján Szigeti Tamás kurátor, a Fotóriporterek Szakosztályának titkára.

Mint hozzátette, a kiállításon a díjazott alkotások mellé helyezve egy szubjektív kurátori válogatás is látható, a falakra így 413 kép került, míg vetítve 85 további fotóval találkozhatnak a látogatók. A tárlat követi a pályázat kategória-beosztását, az egyedi és sorozatok részeként benyújtott fotók között azonban nem tesz különbséget – jegyezte meg.

„Szerettem volna megjeleníteni a sajtófotókat abban a közegben, amelyben talán a leginkább otthon érzik magukat” – mondta el Szigeti Tamás, hozzáfűzve: a kiállítás elrendezése és installációja ezért elsősorban a nyomtatott újságra utal.

Kováts Botond, a Canon Hungária Kft. kommunikációs igazgatója a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás kísérőtárlatáról szólt, melyet a vállalat támogatott.

Más segélyszervezetektől eltérően a Magyar Vöröskereszt nem a nagy, látványos mentőakciókban vesz részt, hanem mindennap segít, ezért kérte fel a Canon Pályi Zsófiát, hogy készítsen fotóriportot a szervezet munkájáról, bemutatva, kiknek és milyen körülmények között nyújt segítséget a Vöröskereszt – számolt be.

Virágvölgyi István, a Capa Központ szakmai igazgatója elmondta, hogy a 2013 végén megnyílt intézmény már második alkalommal fogadja be a sajtófotó kiállítást, amely reményeik szerint állandó otthonra talál a Nagymező utcában.

MTI

Tárlatvezetés és előadás

Március 20-án, pénteken 18 órától Adrian Evans, a 33. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrielnöke, a Panos Pictures fotóügynökség igazgatója tart tárlatvezetést a 33. Magyar Sajtófotó Kiállításon. 19 órától a Panos Pictures jelenéről és jövőjéről tart előadást. A program angol nyelvű.

33. Magyar Sajtófotó Kiállítás

2015. március 20 – május 17.

Capa Központ
1065 Budapest
Nagymező utca 8.
Bővebb info: http://capacenter.hu/kiallitasok/33-magyar-sajtofoto-kiallitas/

Sajtófotó Portál: www.sajto-foto.hu/

Korábbi írásunk: Kihírdették a 33. Magyar Sajtófotó pályázat nyerteseit

Tagged under: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Back to top