Fanto emléktábla avatás és tudományos konferencia

Fanto Bernát fényképész születésének 150. évfordulója és a Fény Éve alkalmából 2015. november 19-én csütörtökön 13 órakor kerül sor a Fanto dinasztia emléktáblájának felavatására Kecskeméten, a Luther közben, az egykori műterem bejárata mellett. Az ünnepséget a városháza dísztermében Fanto és kortársai címmel tudományos konferencia követi.

A „Fanto-fotó” fogalom a kecskeméti családok és a szakemberek körében. Fanto Bernát és családja a város eddigi legteljesebb fényképes dokumentációját hozta létre, Bernát pedig emellett művészképeket is készített. A helyi társadalmat és az egykori életet az 1890-es évektől 1944 nyaráig bemutató kincsestár sajnos nem maradt az utókorra.

1944 júniusában a család valamennyi tagját gettóba zárták, majd elhurcolták. Csak a nagyszülőknél nyaraló unoka menekült meg. Vagyonukat elvették, a Luther-palotában levő lakásukat és a műtermet lefoglalták. Nem tudni, hová lett a világszínvonalú felszerelés, és mi történt a gondosan leltározott üveglemezekkel, negatívokkal, amelyekről sok esztendő múltán is tudták teljesíteni az utánrendeléseket. Csak az egykori megrendelőknél és családoknál maradtak meg a papírképek, amelyek felkutatásának eredményeként a közelmúltban elkészült A Fanto Fotó Kecskeméten című könyv. A tiszteletadás mellett a további kutatásokra is kíván ösztönözni a mostani megemlékezés és konferencia.

Az emléktábla avatás időpontja november 19. (csütörtök) 13.00 óra, helyszíne Kecskemét, Luther köz, az egykori Fanto műterem bejárata mellett. Az eseményen beszédet mond Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Róna Tamás, az Alföldi Régió vezető rabbija.

Fanto és kortársai

Tudományos konferencia a Fanto emléktábla felavatása, Fanto Bernát születésének 150. évfordulója és a Fény Éve alkalmából

Helyszíne: Városháza, díszterem (Kecskemét, Kossuth tér 1. I. em.)
Kezdete: 13.30 óra

A tudományos konferencia programja

13.30 – 13.50
Megnyitó, köszöntések

Dr. Szeberényi Gyula Tamás Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere
dr. Feldmájer Péter a MAZSIHISZ Közép-Magyarországi Területi Csoportja elnöke

Előadások

13.50- 14.00
dr. Róna Tamás
az Alföldi Régió vezető rabbija, Kecskemét
A zsidóság és a művészet

14.00-14.10
Dénes László
hegedűművész, ny. tanszékvezető, Fanto Bernát unokája
Budapest
Emlékeim a Fanto családról

14.10-14.30
Székelyné Kőrösi Ilona
történész főmuzeológus, gyűjteményvezető
Katona József Múzeum, Kecskemét
Fél évszázad fényképeken.
Fanto Bernát munkássága a kecskeméti letelepedéstől 1944-ig

14.30 – 14.50
dr. Forró Katalin
történész, múzeumigazgató
Tragor Ignác Múzeum, Vác
Vác fotótörténete a 19. század második felétől
(Fanto Bernát pályakezdése)

Szünet 14.50 -15.10

15.10 – 15.30
dr. Tóth István
történész főmuzeológus, gyűjteményvezető
Móra Ferenc Múzeum, Szeged
Fanto szegedi fényképész kortársai a 20. század első felében
(Brenner, Brenner testvérek, Auer, Auer fivérek)

15.30 – 15.50
dr. Fogarasi Klára
néprajzkutató, fotótörténész, a Néprajzi Múzeum ny. gyűjteményvezetője
Híres városaink rangos fényképészei a 20. század első felében: a Borgula – Fanto – Kováts Műterem ( Szekszárd – Kecskemét – Székelyudvarhely)

15.50 – 16.10
dr. Novák László Ferenc
etnográfus, ny. múzeumigazgató
Nagykőrös
Adatok a fényképészet történetéhez Nagykőrösön

Szünet 16.10 – 16.30

16.30 – 16.50
Reznák Erzsébet
történész, múzeumigazgató
Kossuth Múzeum, Cegléd
Cegléd fotótörténete a 19. század második felétől

16.50 – 17.10
Mészáros Márta
néprajzkutató, múzeumigazgató
Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza
Kiskunfélegyházi fényképészek Fanto Bernát korában: Szőke Antal és Wesel Hugó

17.10 – 17.30
Bernátsky Ferenc
helytörténész, muzeológus
Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
A hódmezővásárhelyi Plohn műterem 75 éve (1869-1944)

17.30 – 17.40
Király János fotós, szerkesztő, Ada (Szerbia) – Székelyné Kőrösi Ilona:
Beszámoló az adai gyűjtésről (Fanto Imre fotószalonja Adán az 1920-as, 1930-as években)

17.40-18.00
Hozzászólások

18.00
Zárszó
Lévai Jánosné önkormányzati képviselő (Értékmegőrzési Bizottság)

Támogató: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

Tagged under: , ,

1 Comment

  1. Pingback: Fanto Bernát fényképész a Kossuth Rádió műsorán - Photonet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Back to top